Sok mindenre panaszkodnak a háromszékiek, többek között a rendőrök magatartását, szakmaiatlan viselkedését, helytelen eljárásait tették szóvá – közölte legutóbbi beszélgetésünk során, egy általunk ismertetett ügy kapcsán, Palade Eugen ideiglenes megyei rendőrparancsnok.
2017. augusztus 07., 00:302017. augusztus 07., 00:30
Sok mindenre panaszkodnak a háromszékiek, többek között a rendőrök magatartását, szakmaiatlan viselkedését, helytelen eljárásait tették szóvá – közölte legutóbbi beszélgetésünk során, egy általunk ismertetett ügy kapcsán, Palade Eugen ideiglenes megyei rendőrparancsnok.
Lapunk arról érdeklődött az ideiglenesen kinevezett rendőrparancsnoktól, hogy sikerült-e megoldani, vagyis lezárni azt a betörési ügyet, amely 2016-ban eléggé sokat foglalkoztatta a sepsiszentgyörgyieket.
Mint ismeretes, tavaly, az év elején négy megyeszékhelyi lakásba kíséreltek meg betörni, két házból pedig 250 ezer(!) lejt vittek el. A rendőrség szerint az ismeretlen elkövetők a környéken újnak számító módszerrel raboltak: felhevített eszközzel lyukasztották át a termopán ablakok, ajtók műanyag részét, így nyitva ki ezeket. Az betörések kapcsán az a hír járta – lapunk megbízható forrásból értesült a történtekről –, hogy az egyik lakásnál (a tulajdonosok éppen nem voltak otthon) a szomszédasszony észrevette, és riasztotta a rendőrséget, akik azelőtt kiértek a helyszínre, mielőtt a rablók leléphettek volna, ám addig tanakodtak, hogy ki menjen be elsőnek letartóztatni a törvényszegőket, míg ezek a ház másik oldalán lévő ablakon megléptek.
Palade Eugen érdeklődésünkre elmondta, minderről nem kapott hivatalos panaszt a megyei rendőrség vezetősége, ami azért sajnálatos, mert „pletykák” alapján nem tudják kivizsgálni az esetleges mulasztást.
– A polgárok jelenthetik ezeket a mulasztásokat, és biztosítjuk őket, tévedés esetén a megfelelő büntetést is kiszabjuk – összegezett, hangsúlyozva, tudomása szerint még nem sikerült lezárni, felgöngyölíteni az említett rablást.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!