A pályázat célja: a Tordai Országgyűlés 1568. január 13-án hozott vallásügyi ediktumának, a vallásszabadság törvénye kihirdetésének emléket állító köztéri alkotás elkészítése.
2017. június 23., 00:192017. június 23., 00:19
A pályázat célja: a Tordai Országgyűlés 1568. január 13-án hozott vallásügyi ediktumának, a vallásszabadság törvénye kihirdetésének emléket állító köztéri alkotás elkészítése.
A képzőművészeti alkotás javasolt helyszíne a tordai római katolikus templom (Köztársaság tér 1. szám) déli homlokzatának nyugati térfelén található, magas fákkal beültetett, trapéz alakú zöldövezet. Az alkotás a vallásszabadság eszményét kell megjelenítse. Az emlékművel kapcsolatosan nincsenek formai és tartalmi kikötések, azonban előnyt élveznek a helyszín adottságait figyelembe vevő, nonfiguratív, érvényes kortárs művészeti nyelvezetnek megfelelő alkotások.
Az anyag szabadon választható, de előnyt élveznek a fémből (különös tekintettel a bronzra és az acélra), illetve a kőből (különös tekintettel a homokkőre és márványra) készült alkotások. Az alkotás mérete 2–4 méter lehet. Az alkotás tervének az elkészítése és kivitelezése céljából a Magyar Unitárius Egyház nyílt pályázatot hirdet. A kivitelezésre kerülő pályamű kiválasztása két lépésben történik. A beérkezett pályaművek esetén a legjobb három közül kerül kiválasztásra a kivitelezendő alkotás.
A pályamunkák benyújtásának határideje: július 31. A pályamunkákat személyesen a Magyar Unitárius Egyház székhelyén – Kolozsvár, 1989. december 21. utca 9. szám, vagy postai úton: levelezési cím: 400105 Kolozsvár / Cluj-Napoca, postafiók 24., Románia lehet benyújtani. Eredményhirdetés és a nyertes pályamunkák bemutatásának várható időpontja: augusztus 15. A pályázattal kapcsolatos további részletes információk Bálint Róbert Zoltán előadó-tanácsostól kérhetők a fohatosagihivatal@unitarius.org elektronikus postacímen vagy a +40.264.593.236-os, illetve a +40.747.087.901-es telefonszámokon.
(A Magyar Unitárius Egyház közleményéből)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!