Paganel ámuldozik és nevet

Izgalmas kedvtöltésem első fiatalságom könyveit újraolvasni egy-két dioptriával módosult szemmel, és valamivel érettebb szürkeállománnyal. Most történetesen Verne Gyulánk Grant kapitány gyermekeit. Fél világot átkutatnak hőseink egy eltűnt hajósért – bárcsak ma is annyira értékesnek találnánk egyetlen életet. A regény színfoltja Paganel, a szórakozott, két lábon közlekedő földrajz-enciklopédia. Ausztráliába érve emberére talál egy pöttöm bennszülött legényke személyében, akit európai misszionárusok iskoláztattak. A gyerkőc kedvenc tantárgya persze a földrajz. Nosza Paganel legott levizsgáztatja, az meg úgy fújja a válaszokat, mintha éjjel-nappal a National Geographic-ot nézné. Csakhogy a 150 évvel ezelőtti tévében.

Mit tud a fiúcska? Földünk minden zsebkendőnyi területét: ez az angoloké, az a franciáké, amaz a hollandoké, spanyoloké... Úgy jön, hogy rákérdezzek – hát az őslakosoknak mi maradt? Mint Rebreanu regényében, a Lázadásban: jó, láttam a bojári birtokokat, X, Y, Z, tulajdona. De az emberek földje? Khm, khm, ez a baj. Vagy – engedtessék meg nékem a továbbgondolkodás – városainkban a helybéliek megmutathatják ennek-annak a nagymenőnek a kaliforniai stílusú villáját, de a melósé hol van? Annyi minden változott, csak a fájdalmas lényeg nem.

A regény hősei ámuldoznak a vonalzóval meghúzott határokon. Hegyeket, folyókat, népeket, nyelveket, emberi sorsokat úgy osztogattak a hatalmasok, mint hentes a karajt. És a fülemben cseng a terrorista Abdeslam vallomása (most zajlik a pere a nizzai százvalamennyi halott után): azt akartuk, hogy Franciaország is érezze a fájdalmat, amit ő okozott nekünk. Nem védem a terrorizmust, hogyan védeném, de elgondolkoztató ugye?

Miért hahotázik Paganel? Mert a kis bennszülött büszkén sorolja a déli félteke angol birtokait, amelyek nagy része tulajdonképpen a franciáké és másoké (azaz mások csaptak rájuk karmaikkal). De szegényke hazafias neveléséhez az efféle lódítás is hozzátartozott. Tessék megnézni a mai kelet-európai történelem tankönyveket – mi voltunk mindig a jók, a patyolatfehér ártatlanok, a szomszédok mocsok rablók. Mint a mondókában: Borneo és Celebesz/ Magyar volt és magyar lesz. (Felszólalásra készül Burebista).