
Ötre emelkedett az influenza szövődményei miatt elhunyt betegek száma - közölte szerdán az országos járványtani központ.
2019. január 09., 17:312019. január 09., 17:31
Legutóbb egy Maros megyei, 70 éves férfi hunyt el, akinél a laboratóriumi vizsgálatok kimutatták az A típusú influenzavírust. A férfi más betegségekben is szenvedett, és nem volt beoltva influenza ellen.
A betegség négy másik halálos áldozata Maros, Galac és Arad megyei volt.
Alexandru Rafila, a Román Mikrobiológiai Társaság elnöke szerint idén kissé korábban érkezett el az influenzás megbetegedések időszaka, mint tavaly, de ez nem feltételenül jelenti azt, hogy az idei szezon hosszabb vagy nehezebb lesz. Aggasztónak nevezte viszont, hogy a halálos áldozatok között van olyan személy is, aki nem szenvedett más betegségben. Éppen ezért a szakember a védőoltást javasolja, amelyet 6 hónapos kor fölött bárkinek be lehet adni.
A vakcina a beadástól számítva 15 napon belül kezdi el kifejteni hatását, ezért az orvos szerint januárban sem késő élni ezzel a lehetőséggel.
A mikrobiológiai társaság elnöke hozzátette, légúti fertőzés esetén kerülni kell a közösségi tevékenységeket, és nem tanácsos antibiotikummal kúrálni a beteget. Az influenzás esetekben a szövődmények növelik az elhalálozási kockázatot, ugyanakkor néha az is előfordul, hogy olyan fiatal szervezetek is áldozatául esnek, amelyek nem szenvednek krónikus betegségben - mondta.
Rafila emlékeztetett, hogy grippé ellen trivalens és tetravalens oltás is alkalmazható, ez utóbbi egy fokkal hatásosabb, de minkettő véd az idei szezonban megjelent AH1N1 és AH3N2 típusú vírusok ellen.
(Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!