
Szeptember 17-én, szombaton, az Európai Mobilitási Hét keretében autómentes napot tartanak Sepsiszentgyörgyön, a város több pontján utcai rendezvényekre és forgalomlezárásra kerül sor –- olvasható a városháza közleményében.
2022. szeptember 16., 00:022022. szeptember 16., 00:02
Bizonyos órákban 5 utcát zárnak le a közúti forgalom elől, itt a lakosok kezdeményezésére sport- vagy közösségi rendezvényeket szerveznek. A Szabadság utcában, a Gróf Mikó Imre utcában, valamint a Gödri Ferenc utcában 10 és 13 óra között a Triastes Sportklub gyermekeknek szervez duatlon versenyt. A 4cord vonósnégyes interaktív koncertet tart a Sugás áruház és a Salento pizzázó közötti téren, a Gróf Mikó Imre utcában 10 és 12 óra között. Ezt követően ugyanott 12 és 13 óra között Vonaltáncok latin ritmusra címmel szerveznek eseményt. A Tanulók Háza több foglalkozást is tart 10 és 16 óra között a Kőrösi Csoma Sándor utcában, lesz kerékpárverseny, nemezelés, kincskereső verseny, „közlekedj okosan két keréken” és utcazene. A Gábor Áron utcában, amely a Váradi József utca kereszteződésétől a Victor Babeș utcáig lesz lezárva, 16 és 20 óra között a Mikes Rádiyo tart nappali bulit.
Az önkormányzat Ifjúsági Irodája szeptemberben indította az effAct elnevezésű több hónapos programját, melynek keretében a sepsiszentgyörgyiek különböző, az egészséges és környezettudatos életmódra ösztönző rendezvényeken vehetnek részt.
Fotó: Vargyasi Levente
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!