Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
2021. június 07., 00:102021. június 07., 00:10
Lám, milyen hagyományőrző az emberi élet. Úgy öltözteti csóréból gőgös-gangos úrrá a piaci zsebtolvajokat, mint száz s még több esztendővel ezelőtt. Van itt jellem, csillag is a mellen. Pedig a mostani erdélyi románság bőven elégedett lehetne a kupával meg zsákkal mért ünnepeivel. De nem! A minap Trianon, azaz Nagy-Románia örök rangjára– igaz, utólag– fölesküdött hercig kis csapat fölkereste az erdélyi román szobrokat, újrafényezés céljával.
A fene látott ilyent, nem jöttek a lelki s szóbeli szárnyalók. Sem az a szál katonaszobor, sem a főtéri lovas Mihály nem vonzotta a széles dolgozó vagy éppen dologtalan néptömeget! Azt a napot, amelyen Párizsban a hasonlóan szedett-vedett népség minden szerződés nélkül egyszerűen aláírta, íratta Európa szégyenekét a parancsolatot 1920. június 4-én. Ez volt ám Európa elrablása! Az erdélyi Sepsi-, Erdő- meg sok más előnevű magyar városokban, falvakban nem gyűlt az ujjongás hullámverése, de igen a könny a varrottas zsebkendők alatt. Zászló lengését az időjárás közvetítette. És veszett gyűlölködés fortyogott ünnepi ruhában a még élő magyarok ellen. Az is erőtlen.
Trianont, Magyarország felosztását ünnepelték volna, de nem s nem ment, csak úgy ahogy. Ahogy a parancsuralmat írásba foglalták: az ország közel fele átment, átjött ide a román királysághoz… Erről az abszolút jogtalan, törvénytelen nemzetriasztási dombról írtak sokan máig. Az angol gyászoló apa, Lord Viscount Rothermere 1927-ben megjelent írásában foglalta össze ígyen: „Két fiam esett el a háborúban. Nemes eszmékért áldozták életüket és nem azért, hogy e dicső magyar nemzettel ilyen igazságtalanul elbánjanak. Addig nem lesz nyugalom Európában, ami revízió alá nem veszik e galád és ostoba trianoni szerződést.”
Francesco Nitti olasz miniszterelnök 1924-ben: „Trianonban egy országot sem tettek tönkre gonoszabbul, mint Magyarországot.”
Sok-sok világhíresség vall hasonlóképpen azóta is. Ma, 2021-ben az erdélyi s másmilyen románok keresik az ünnep fogantyúját. Hát ott van, ahol Fr. Nitti olasz miniszterelnök mutatta még akkor, melegében. Magyarországot szétosztották. Palotáinkat, egyetemeinket, temetőinket szintén.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!