Összehangolt tervezés, cselekvés kell

Vannak ugyan sikeres, immár hagyományosnak mondható közös megnyilvánulások, rendezvények, így a Székelyföld Kerékpáros Körversenye, a Grafikai Biennále, a Székelyföldi Fotó Biennále, a Székelyföld napok, a Székely Vágta, de a székelyföldi megyék együttműködését szorosabbra kell fűzni. Legalábbis ez derült ki Kovács-Bíró Blanka újságíró és az érintett tanácselnökök tusványosi beszélgetéséből.

Bedő Zoltán

2022. augusztus 10., 00:162022. augusztus 10., 00:16

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsa elnökének a Jakabffy Elemér Sátorban elhangzott véleménye szerint az együttműködésben nincsen megtorpanás, csupán a hírverése csökkent a közösen szervezett programoknak. Ezek száma apadt ugyan, de ez nem a lanyhulás, hanem a járható utak megtalálásának és a jelenleg együttesen lefedhető területek körvonalazódásának a következménye. „A csengőt már nem a három tanácselnök rázza” és nincsen nagy felhajtás minden esemény körül, ami a normalitás jele. Ez pedig arra utal, hogy a személyes beavatkozásuk nélkül is működik a rendszer, intézményesedett a munka. Így a háttértámogatás és segítségnyújtás lett a választott megyevezetők legfőbb teendője ezen a téren.

Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának az elnöke rámutatott, hogy az érvényben lévő jogszabályok miatt az együttműködés nem minden területen zökkenőmentes, vagy lehetséges. A hulladékgazdálkodást például a szándékuk ellenére sem lehetett egységesíteni. Kulturális téren azonban nagy előrelépés történt, amint a közösen megálmodott és sikeresen kivitelezett rendezvények sokasága is bizonyítja.
A felmerülő nehézségek ellenére, gazdasági vonatkozásban is vannak biztató megvalósítások. Közéjük tartozik a megyehatárok mentén húzódó úthálózat összefogással történő korszerűsítése és bővítése. Ugyanakkor az erdő- és vadgazdálkodás terén is összehangolták a teendőket, hiszen ezt az RMDSZ javaslatai nyomán megszületett törvények lehetővé teszik.

Péter Ferenc, Maros Megye Tanácsának elnöke alapfeladatként és alapfeltételként határozta meg az összehangolt döntések meghozatalát, mert amint fogalmazott, a három megye és annak vezetősége egymásnak nem a versenytársa, hanem a partnere kell hogy legyen. Megvannak a sajátos adottságaik és értékeik, amelyekre alapozni lehet és a megerősítésükkel hasznot húzni belőlük a teljes Székelyföld javára. Például a Marosvásárhelyen már huzamosabb ideje eredményesen működő szívátültető központ fejlesztésével. Elengedhetetlen továbbá az infrastruktúra együttes fejlesztése, különös tekintettel a megyék közötti átjárhatóság és annak gyorsasága növelésére, ami közös pályázást, illetve fellépést feltételez. A székelyföldi megyék adottságaira épülő gazdasági fejlesztést kell végrehajtani. Ezek egyike az erdő közbirtokosságok által létrehozandó székelyföldi faipari részvénytársaság, amely elképzelés már a megvalósítás útjára lépett.

A még hosszasan folytatódó, baráti hangulatú, felelősségteljes eszmecsere legfőbb üzenete talán, hogy ötletekben nem szűkölködünk, amint tenni akarásban sem. Az eddigieknél nagyobb hangsúlyt kell viszont fektetni az összehangolt tervezésre és cselekvésre. <<

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés