Kézdivásárhely apraja-nagyja összegyűlt advent első vasárnapját megelőző szombaton a kantai Szentháromság plébániatemplom sekrestyéjében, ahol az adventi készületé volt a főszerep. A délelőtt kezdődő foglalkozáson közel ötven gyermek és ugyannyi szülő vett részt, a járványügyi előírásokat betartva.
2021. december 02., 00:242021. december 02., 00:24
Érkezéskor Olasz Béla segédlelkész köszöntötte a gyerekeket és szüleiket, majd kezdetét vette az igen fáradságos, de lelkileg mégis örömöket szerző munka. A gyerekek adventi koszorúkat készítettek, majd feldíszítették azokat. Az elkészült koszorúkat Vargha Béla főesperes áldotta meg, ezt követően Fórika Balázs kántorkarnagy adventi énekekkel tette hangulatosabbá a találkozót.
A program szeretetlakomával zárult, a szervezők meleg teával, a szülők süteménnyel, mézes- és kürtőskaláccsal kínálták az adventi készület résztvevőit.
Szombaton és vasárnap több településen, köztük Kézdivásárhelyen is meggyújtották az adventi koszorú első gyertyáját, a kantai templomban ezt vasárnap este a 18 órás szentmise keretében végezték.
A szentmisére érkezők csupán néhány megvilágított mécsessel ellátott templomba léptek be, majd várták a kezdést. A csendet a gyertyákkal a kezükben bevonuló ministránsok sokasága törte meg, akik szimbolikusan a főbejáraton át hozták a fényt a sötétségbe. Őket követte a miséző pap, majd a ministránsok körbeállták az oltárt az egész szentmise idejére. A szentmisét verssel indították, majd az adventi koszorú megáldása következett. A szentmise végére teljes fényárban úszott a templom.
A szervezők örömüket fejezték ki, hogy ilyen sokan részt vettek a gyertyagyújtáson, továbbá biztosították a jelenlévőket arról, hogy minden adventi gyertyagyújtással egybekötött szentmisének különleges tematikája lesz.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!