Ősi oázist talált a Curiosity a Marson

A NASA Curiosity Mars-rovere egy kiszáradt oázis nyomaira bukkant a 150 kilométer átmérőjű Gale-kráter közepén. A sókban és üledékekben gazdag kőzetek vizsgálatából megállapították, hogy a múltban vélhetően sokszor, ciklikusan vízzel töltődött fel, majd kiszáradt a mélyület.

Székely Hírmondó

2019. október 08., 12:202019. október 08., 12:20

A kőzetek a kutatók szerint jól jelzik azokat a klimatikus fluktuációkat, amelyek az évmilliók során elvezettek a Mars hajdani nedvesebb éghajlatától a mai fagyos sivatagig. Az egyelőre nem világos, hogy ez az átalakulás mennyi idő alatt ment végbe, illetve pontosan mikor történt.

A Gale-kráter egy hatalmas ősi becsapódás eredményeként alakult ki. A szél és a víz által szállított hordalék idővel feltöltötte a medencét, majd a megszilárduló üledék rétegeit a szél vájta ki. Így alakult ki a Mount Sharp (Hegyes-hegy) is, amelyre éppen ezekben a napokban kapaszkodik fel a Curiosity. Hegymászás közben a robotnak alkalma nyílik tanulmányozni az egymás alatti üledékrétegeket, amelyek mind a Mars egy-egy különböző éghajlatú időszakáról árulkodnak.

Amikor egy tó teljesen kiszárad, általában tiszta sókristályok maradnak utána a felszínen. A Curiosity által talált sókristályok azonban nem ilyenek: nem tiszták, szennyező anyagok is keveredtek közéjük. Ez arra utal, hogy nem teljes szárazság közepette, hanem nedves környezetben jöttek létre. Talán a kiszáradófélben lévő, egyre sűrűsödő sóoldattal telt apró tavacskák felszíne alatt alakultak ki.

Minthogy a történetük korai időszakában a Föld és Mars jobban hasonlítottak egymásra, mint manapság, William Rapin és kollégái a Caltech-en úgy okoskodtak, hogy ezek a kiszáradó tavacskák hasonlóképp viselkedhettek, mint a dél-amerikai Altiplano-fennsík sós tavai. Így ezeket vizsgálva a kutatók szerint pontos következtetésre juthatunk a Mars hajdani éghajlatáról is. Az egyértelműnek látszik, hogy a Mars nem egyirányú folyamat révén száradt ki végérvényesen, hanem egymást váltották a szárazabb és a nedvesebb periódusok.

(Index/NASA)

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés