
Orosz dezinformációs hálózatot számolt fel a Facebook és a Twitter – jelentette be egymástól függetlenül kiadott közleményben a két vállalat helyi idő szerint kedden.
2020. szeptember 02., 11:522020. szeptember 02., 11:52
Mindkét cég azt közölte, hogy a manipulatívnak ítélt fiókok és bejegyzések főként feltételezett demokrata párti szavazókat vett célba.
A Facebook tizenhárom fiókot és hozzájuk kapcsolódóan több oldalt szüntetett meg. Ezek korábban valamennyien egy, Kremlhez közeli szervezethez voltak köthetőek. Az Internet Research Agency (Internetkutató Ügynökség) korábban is álinformációkkal és trollokkal próbálta meg befolyásolni az amerikai közvéleményt. A 2016-os elnökválasztási kampány idején elsősorban Hillary Clintont, a demokraták akkori elnökjelöltjét lejárató bejegyzéseket tettek közzé.
A Facebook szerint a mostani álinformációkra - noha jórészt az amerikai közvéleményt célozzák - elsősorban nem az Egyesült Államokban, hanem az arab országokban „vevők” a felhasználók. Az eltávolított fiókoknak 14 ezer követőjük volt, de közülük csak nagyjából 200 volt az amerikai felhasználó. Az arab nyelven publikáló fiókok elsősorban a nyugati országok által a Közel-Keleten elkövetett emberi jogsértésekről, korrupcióról és általában is a térségbeli helyzetről tettek közzé bejegyzéseket.
Sok ilyen Faceboook-oldalon támadják Emmanuel Macron francia államfőt, továbbá Párizs afrikai szerepvállalását.
Nathaniel Gleicher, a Facebook biztonsági szabályaiért felelős igazgató kedden San Franciscóban tartott sajtóértekezletén elmondta, hogy az eltávolított fiókok feltételezett működtetői „jelentős mértékű beruházásokat eszközöltek álprofilok létrehozásába, fiókokat regisztráltak, fotókat tettek közzé, azt a látszatot keltve, hogy valós személyekről van szó”.
Hozzáfűzte, hogy „sokkal kifinomultabb technikával dolgoznak, így a korábbinál nehezebben lehet beazonosítani őket”. Megjegyezte azt is, hogy nemcsak külföldi, hanem amerikai működtetői is voltak az álprofiloknak.
A Twitter öt fiók felfüggesztését jelentette be - mint közleményében írta - „olyan manipulációk miatt, amelyeket megbízható források szerint az orosz államhoz köthető szereplők működtetnek”. A mikroblog-szolgáltató megnevezte az egyik fiókot is: a PeaceDatát, amely független médiumként jeleníti meg magát az interneten.
A PeaceData szintén elsősorban amerikai baloldali csoportokat vett célkeresztjébe, bár más országok - például Algéria vagy Egyiptom - történéseivel is gyakran foglalkozik.
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!