Örömvers és keservers

Előre sajnálom az érettségiző diákokat, akik magyarból és románból is ismételgetik az ugyanarra a kaptafára húzott tételeket, hogy majd összehasonlítsák Iksz novelláját Ipszilonéval vagy azonosítsák a szimbolista elemeket egy költeményben. Ezt kell tanulják, mert ezt kérik a vizsgán. Korszakok, irányzatok, izmusok. Mintha egy gyönyörű festménynél a festék vegyi összetételét magolnák be. A feleségem románnyelv-tanárnő, gyakran kér fel, fordítsam le emberi nyelvezetre a tankönyv hihetetlenül bonyolult, románok számára is érthetetlen szóözönét. Nem csoda hogy a diákok a vizsga után megcsömörölve utasítják el az olvasást, legalábbis a „kötelezőkét”.

És eközben rádöbbenek, éppen 50 évvel ezelőtt mutatta be Illyés Kinga a Kis herceget, egyéni előadásban. Szinte semmi díszlettel. Mesélt, rajzolt, eljátszotta sorra a pilótát, a kisfiút, a rókát, a lámpagyújtogatót, a királyt, mindenkit, a közönség a lélegzetét is visszafojtva követte. Kis, törékeny alkatával soha nem lehetett volna egy Desdemona vagy Nora, ezért, nagyon okosan, a versmondás felé fordult. Lírai oratórium, így nevezte el Szilágyi Domokos-összeállítását: egy aprócska üres színpadon mondta, énekelte, suttogta, táncolva, dobolva a mágikus szavakat. Majd a Fagyöngy-műsorában kortárs költőket mondott Electrecord-lemezre. Vették a fiatalok a versköteteket, mint a cukrot. (Amint a Păunescu-szülte Cenaclul Flacăra hatására ma hihetetlennek tűnő hatvan-hetvenezres példányszámban kapkodtak szét kortárs költőket!).

Mindmáig áldott legyen a romántanárnőm, betegesen sápadt, aprócska teremtmény, aki az ablakpárkányra könyökölve, szemét is behunyva mesélt kedvenc könyveiről, szerzőiről, aztán szünetben rohantam az iskolai könyvtárba kikeresni azokat, és nem csak én.

Annyi tematikus tábor között talán elférne egy irodalmi is. Az „Iskola másképp” időszakban hányszor hívták meg egy találkozóra Farkas Árpádot, Czegő Zoltánt? A már csak emlék Magyari Lajost? Vagy egy színészt, hogy valóban másként mutassa be irodalmunkat?

És dicsérem a tanárt, aki diákjainak tízest ad egy elolvasott könyvért vagy elviszi őket egy könyvbemutatóra. De jaj, mint a fehér holló, oly ritka az, aki legalább egyedül eljön…