Örmény churut (hurut)

Kevés olyan hely van a világon, ahol az emberek annyira ápolják tradicionális szakácstudományukat, mint Örményországban. E jó szokásukról pedig akkor sem feledkeznek meg, ha ily messzire veti hazájuktól a történelem vihara.

A tipikusan örmény ételek rengeteg munkát igényelnek (tanúsíthatom!). Technológiai eljárások sokfélesége jellemzi, ami ráadásul rendszerint nehéz és sok esetben munkaigényes, töltéssel, felveréssel, püré- és felfújtszerű masszák előállításával jár, másik jellemző sajátossága, mint egyébként a többi keleti konyháknak is, a műveletek sokrendbéli váltogatása, és az ételek különböző részeinek utólagos egyesítése. De a végeredmény minden konyhában töltött percért százszorosan kárpótol!

A jellegzetes ételízesítőt, a churutot máig főzik Szentmiklóson, de a gyergyószárhegyiek előtt sem volt ismeretlen, ugyanis a majd 90 éves Bíró (szül. Puskás) Amália néni szerint az édesanyja is készítette az 1900-as évek elején: „tehén volt az istállóban, petrezselyem a kertben, rézüst a konyhában, az íze pedig feljavította a kicsit egyhangú ételek sorát”.

A churutos laskaleves az örmény ángádzsáburleves székelyesített változata, mely gyakran fő a konyhámban. Az angadzsabur helyett krumplit, hagymát, murkot, szélesmetéltet és hiripet főzök a levesbe.

Huruttal egyébként találkoztam Örményországban is (persze, hol máshol, ha nem ott?!), éspedig egy ebéd alkalmával: sült hal pihent a tányéron, körítése palacsintába töltött krumplipüré volt, mely mellett teljes életnagyságban egy churut hevert. Lehet, hogy a savanyúság szerepét játszotta éppen?

Berszán-Árus Csilla

„Felfőzöm a tejet, lefölezem, sovány tejföllel beoltom. Úgy nyolc liter kerül a befőttesüvegbe, s ha egyszerre nem telik meg, utánatöltök, a végén pedig kicsi főtlen tejet adok hozzá. Hat hétig  – időnként kevergetve – érlelem, lehetőleg egyforma meleg levegőn, mert különben megkeseredhet, s akkor el kell önteni. Hat hét után a kifőzés a teendő. Rézüstbe kerül, minden liter tejhez egy marék szárított petrezselymet számítunk, s kevergetjük, hogy oda ne kapjon. Aztán vagy két óra múlva mintát veszünk, és ha jó az állaga, már csak kúp alakúra kell formálni, mint a kicsi mereklyéket – magyarázza Lukács Erzsébet. A családban nemcsak ő, sógorasszonya is hurutgyártó, szülőktől maradt rájuk a tudás.”

Forrás: gyergyoiormenyek.ro