
Felhívást intézett szerdán Ludovic Orban miniszterelnök a törvényhozókhoz, hogy legyenek felelősek, és a kormány által előterjesztett formában szavazzák meg a költségvetés-kiigazítást.
2020. szeptember 02., 13:582020. szeptember 02., 13:58
A kormányfő annak kapcsán beszélt erről, hogy kedden a Szociáldemokrata Párt (PSD) kilátásba helyezte a költségvetés-kiigazításról szóló sürgősségi rendelet módosítását a parlamenti eljárás során úgy, hogy érvénytelenítik a nyugdíjak többlépcsős emeléséről szóló cikkelyt, ugyanakkor indítványozzák, hogy az orvosokhoz hasonlóan a tanárok is 2500 lejes kockázati pótlékot kapjanak.
"Miután megpróbálta kormány nélkül hagyni Romániát, a PSD most költségvetés nélkül akarja hagyni az országot" - fogalmazott az újságíróknak adott nyilatkozatában Orban.
A miniszterelnök ugyanakkor felhívást intézett a törvényhozókhoz, hogy a kormány által előterjesztett formában fogadják el a költségvetés-kiigazítást, azt ugyanis - állítja - elemzések, hatástanulmányok alapján és a rendelkezésre álló pénzügyi források figyelembe vételével dolgozták ki. "Bármilyen többletkiadás, amelyet bevezetnek a költségvetés-kiigazításról szóló sürgősségi rendeletbe, a románok ellen fordulhat, fokozza az egyensúlyhiányt, és kompromittálhatja a gazdaság újraindítására vonatkozó közép- és hosszú távú terveket" - érvelt Orban.
A parlament két házának összevont házbizottsága elküldte szerdán megvitatásra a költségvetési-pénzügyi bizottságoknak a költségvetés-kiigazításról szóló sürgősségi kormányrendeletet.
A képviselők és szenátorok szeptember 9-éig nyújthatnak be módosító javaslatokat a jogszabályhoz, és szeptember 10-éig az összevont szakbizottságoknak véglegesíteniük kell véleményezésüket.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselőházi frakcióvezetője, Alfred Simonis kedden úgy nyilatkozott, alakulatának célja, hogy a parlamenti eljárás során töröljék a jogszabályból azt a cikkelyt, amely "26 százalékkal csökkenti a nyugdíjakat", ugyanakkor indítványozzák, hogy a tanárok 500 eurós kockázati pótlékot kapjanak.
(Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!