Oktatót jelentett fel a diák

A legkomolyabban kezeli és kivizsgálja a kézdivásárhelyi Apor Péter Szakközépiskola vezetősége azt a feljelentést, amelyben az intézmény egy tanulója fizikai bántalmazással vádol egy oktatót. Az esetet a rendőrség is vizsgálja, mivel a végzős, román nyelvű osztályba járó fiú a hatóságnál is panaszt tett.

Farkas Imola

2021. december 20., 00:012021. december 20., 00:01

Az ügyben Kovászna Megye Diáktanácsa pénteken sajtóközleményt adott ki, abban azonban súlyos hibákat ejtett: a románból való fordítás során a „torkon ragadta” kifejezés helyett a „megfojtotta” került a szövegbe, a médiához így egy gyilkossági esetről szóló beszámoló került ki „Megfojtották, mert késett” címmel. Ugyanakkor diáklányt és tanárnőt említenek, holott diákról és tanárról van szó. Lapunk jelzésére később javították az ordas hibát, és újabb közleményt küldtek ki, az iskola vezetősége azonban jogi lépéseket is fontolgathat, amiért az intézmény becsületén ilyen súlyos csorbát ejtett – még ha akaratlanul is – a szervezet, amely amúgy a tanulók érdekeit igyekszik képviselni.


Az inkriminált eset december 13-án, hétfőn történt. A diáktanács sajtóközleménye szerint: „Egy 12. osztályos középiskolás diák 20 percet késett az óra kezdete után… Amikor belépett az oktatási intézménybe, egy hátizsáknál fogva húzta egy ismeretlen tanár. A tanár szemrehányást tett nekik, hogy késtek, és nem adtak nekik elsőbbséget, amikor beléptek az iskolába. A 19 éves diák bocsánatot kért. A tanárnő azonban fenyegetőzni kezdett, végül megfojtotta kollégánkat”.


A diáktanács elnöke, Marian Calcea sajnálatosnak tartja a bakikat, mint mondta, a fordítás a szervezet egyik részlegének vezetőjétől származik. Nyilvánvalóan megfojtásról szó sem volt, Madarász Éva igazgatónő elmondása szerint valójában annyi történt, hogy a késő diák szemtelenkedett az oktatóval, mire az ellökte őt. Ez a cselekedet is helytelen, elítélendő, de nem indokolja a rendőrség bevonását. Utóbbiak a helyszínen vizsgálódtak, az ügy még folyamatban van.


Az Apor Péter-líceum aligazgatója, Constantinescu Herman részletezte: az eset 8 és 9 óra között történt, amikor az érintett diáknak és társainak, a „szemtanúknak” órán kellett volna lenniük. A biztonsági kamerák tanúsága szerint alig 20 másodperc alatt zajlott le az összetűzés, amelyről jóval később értesítette a diák a hatóságokat a 112-es sürgősségi segélyhívó számon. (Talán társai biztathatták fel – szerk. megj.) Az esetet másnap, 14-én már gyűlésen tárgyalta a tantestület, ahol a vezetőség ismételten bemutatta a tanügyi káderekre és tanulókra vonatkozó szabályokat (ROUFIP, Statutul elevului), a helyzetről pedig 16-án átiratot küldtek Kiss Imrének, a Kovászna Megyei Tanfelügyelőség vezetőjének.


Ma, hétfőn az iskola vezetőtanácsa ülésezik, és a 2011. évi 1-es sz. tanügyi törvény 280-as cikkelye értelmében jár el, jóváhagyja a kivizsgáló bizottságot, amelyet az igazgató nevez ki, következtetéseket von le, és amennyiben szükséges, szankciókat alkalmaz. Az érintett felek nyilatkozatot adnak, és a bizottság mellett a panasztevő diák osztályfőnöke és az osztályban tanító tanárok is jelen lesznek, segítve az objektív kivizsgálást.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés