Oktatási intézményeik fenntartása mellett tett fogadalmat a Romániai Református Egyház és a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház közös zsinata, amelyet 446 év után először tartottak meg kedden Kolozsváron.
2017. július 06., 00:162017. július 06., 00:16
Oktatási intézményeik fenntartása mellett tett fogadalmat a Romániai Református Egyház és a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház közös zsinata, amelyet 446 év után először tartottak meg kedden Kolozsváron.
A szervezők közleménye szerint a zsinat elfogadott egy nyilatkozatot, amelyben a két protestáns egyház vezetői elkötelezték magukat a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet és az egyéb egyházi oktatási intézmények további fenntartása mellett. A reformáció 500. évfordulója jegyében szervezett ünnepi rendezvény résztvevői hálát adtak az elmúlt fél évezredért, és megerősítették, továbbra is felvállalják a reformátorok örökségét.
A protestáns teológia dísztermében tartott zsinat résztvevőit Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, a Romániai Református Egyház Zsinatának ügyvezető elnöke köszöntötte. Elmondta: a két erdélyi protestáns egyház múltbeli együttműködéseinek közege a szükséghelyzet volt, alapja a közös nyelv és a közös protestáns örökség, mozgatórugója a keresztény szeretet.
Felhívta a figyelmet, hogy az ünnepi alkalom célja nem csak a hálaadás és emlékezés, hanem a lutheránusok és reformátusok közös jövőjének keresése is. Rámutatott: a történelem viharai között tartósnak bizonyuló kötelékeket tovább erősítik, és a lelkészképzésre fektetik a hangsúlyt.
Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke a Magyarországi Református Egyház nevében köszöntötte az egybegyűlteket. Beszédében kiemelte, a reformáció abban különbözött más forradalmaktól, hogy az elcsendesedés jegyében folyt, Isten ölelésének csendjéből pedig bátorság, újítások, küzdelmek, világra szóló változások indultak el.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!