Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán
2019. október 08., 00:032019. október 08., 00:03
Hát, ezt a listát elnézve, nem lehetünk túl boldogok. Úgy tűnik, a mennyiség átcsap minőségbe kezdetű marxi elvet egyelőre ezzel (sem) értük el.
Ott van mindjárt a legesélyesebb, a népét és történelmét megtagadó, az ortodoxnál is ortodoxabbá váló szász jelölt, aki öt év alatt bebizonyította, hogy teljesen kivetkezett kisebbségi létéből, és a legnagyobb román lett, csakhogy kedvére tegyen a többségnek és továbbra is a Cotroceni-palotában lakhasson. A második helyen egy színész áll, akinek műveltségét, nyitottságát nincs amiért kétségbe vonni, csak erősen kétséges, hogy megválasztása esetén mihez kezdene például a rá nehezedő titkosszolgálati nyomással, amely alatt összeroppant már korábban egy jóindulatú és képzett egyetemi tanár is.
A szociáldemokrata párt elnöke miniszterelnökként bebizonyította, hogy nincs meg az a kapacitása, ami elvárható lenne egy államfőtől. A két legújabb párt közös jelöltjéről alig tudunk valamit, s amit tudunk, az egyáltalán nem biztató. Sorolhatnánk tovább a futottak még kategóriát, a „méltóságot” csak a magyarok asszimilációjával elképzelő volt európai parlamenti képviselőtől a sok ismeretlen önjelöltön át a caracali rémtetteket demagóg módon kihasználó, volt szekusok és katonatisztek által támogatott aktivistáig.
Ezek után, jóllehet minden valamire való újságíró-iskolában azt tanítják, hogy a sajtó legyen ellenzéki, s hogy hivatalban lévő vezető politikusról rosszat vagy semmit, kijelenthető, hogy ebből az egész siralmas társaságból az egyetlen normális ember, akinek elég tapasztalata is volna, hogy tegyen valamit, az Kelemen Hunor. De kire szavazunk a második fordulóban?
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!