
Tizenötször keresett többet szponzori szerződésekből tavaly Roger Federer, mint amennyit összeteniszezett – derült ki az amerikai Forbes által közzétett, a világ legtöbbet kereső száz sportolójának listájából.
2021. január 08., 00:372021. január 08., 00:37
Harminc éve állítja össze az amerikai Forbes a rendelkezésére álló adatok alapján az év legjobban kereső sportolóinak listáját. A koronavírus-járvány miatt számos eseményt töröltek, így a sportolók jövedelme általánosságban csökkent. A 100 legjobban kereső sportoló jövedelme 2020-ban nagyjából 3,6 milliárd dollár volt, ami 9 százalékkal marad el az előző évitől, és először csökkent 2016 óta. Érdekesség, hogy mindössze három sportolónak sikerült százmillió dollárnál többet keresnie, sőt, a százas listán szereplők többségének szponzorációs szerződésekből több pénz került a számlájára, mint sporttevékenységből.
Az elmúlt év legtöbbet kereső sportolója a húszszoros Grand Slam-tornagyőztes Roger Federer lett, a svájci az első teniszező, akinek az 1990 óta összeállított lista élére sikerült kerülnie. Federer tavaly összesen 106,3 millió dollárt keresett, mindezt úgy, hogy mindössze egyetlen tornán, a januári Ausztrál Nyílt Teniszbajnokságon indult, és összesen hat meccset játszott egész évben. A svájci jövedelmének nagy része – 100 millió dollár – szponzori szerződésekből származik, és mindössze 6,3 millió dollárt teniszezett össze, aki alapítványán keresztül eddig 50 millió dollárral támogatta afrikai gyermekek oktatását, lehetővé téve ezzel másfél millió kiskorú iskoláztatását.
A második és harmadik helyen idén két labdarúgó, Cristiano Ronaldo és Lionel Messi található. Ők az elmúlt néhány évben felváltva vezették a legjobban fizetett sportolók listáját. Ronaldo 105 millió dollár bevételre tett szert, melyből 45 milliót hoztak a szponzori szerződések, míg Lionel Messi 104 millió dollárral lett gazdagabb tavaly, amihez a Barcelonától kapott fizetésén felül hozzájárultak még szponzori szerződései is. Az argentin focis bére tizenkétmillió dollárral több, mint a Cristiano Ronaldóé, Messinek 72 milliót utalt át a katalán klub, jövedelmében viszonylag kis szerepet játszanak a szponzorok, ám hatalmas fizetése újabban vita tárgyát is képezi Barcelonában
A legtöbb jövedelemmel rendelkező női sportoló Oszaka Naomi volt tavaly, aki a lista 29. helyéig jutott 37,4 millió dollárral, a japán teniszező tízszer keresett többet szponzorációs szerződésekből (34 millió), mint tornasikerei révén (3,4 millió). A top százas listán Oszaka mellett még csak egy nő, Serena Williams szerepel, aki tavaly 4 millió dollárt teniszezett össze, de szponzorációs szerződésekből ehhez 32 millió dollárt tett hozzá.
A Forma–1-es világbajnok Lewis Hamilton a 13. lett a listán 54 millió dolláros bevételével (42 millió a fizetése és 12 millió szponzorációs szerződés), a száz nevet tartalmazó lista utolsója pedig Sergio Ramos, a spanyol labdarúgó 18,8 millió dolláros fizetése mellett hárommilliós szponzori szerződésből álló jövedelmet (összesen 21,8 millió) könyvelhetett el tavaly.
A Forbes listáját idén is a klasszikusan legnépszerűbb és leggazdagabb sportágak játékosai töltötték meg: ők összesen 21 országból és 10 sportágból érkeztek. A legnagyobb fociligák, az NBA, az NFL, a tenisz, az ökölvívás, a Forma–1 és a golf adta a legtöbb sportolót idén is.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!