Odavágó

Ismerjük jól a verekedős székely legény esetét, aki a vicc szerint menteni akarván magát, a vallatáskor a hatóság előtt azt mondotta, hogy a „dolog” azzal kezdődött, hogy a koma, azaz a másik visszaütött. Világos hát, hogy az odaütéssel vagy odavágással kezdődik mindig is két fél között a „meccs”, s majd csak erre az akcióra következhet a visszaütés vagy visszavágás. Ha két személy között folyik a verekedés, mifelénk ez ugye többnyire bicskázás szokott lenni, az bizony teljességgel nélkülözi a sportszerűséget, s helyénvaló oda- és visszavágó felekről beszélni. Úgymond kulturált körülmények között persze odavághatunk szóval is a másiknak, sőt még tekintettel is.

Ha viszont két egymást követő mérkőzésre kerül sor valamely sportág keretében ugyanazon két játékos, illetve két csapat között, esetleg két egymást követő versenyidőszakban mérik össze erejüket, akkor az első összecsapást emlegetve valamiként kerüljük az odavágó szót, a másodikat pedig joggal és helyesen mondjuk visszavágónak.

Nem lenne szerencsés, ha teljesen a logikára alapoznók nyelvújító, példának okáért szóteremtő ötleteinket és megoldásainkat, mert az élő nyelvek természete és gazdagsága sokkal kiismerhetetlenebb, illetve kimeríthetetlenebb, minthogy az ész alkotta szabályokat és elvárásokat számon lehetne rajtuk kérni. Hogy aszondja, ha mondhatom, visszavágó mérkőzés, miért ne mondhatnám azt is, hogy odavágó. Odavághat így is az ember, de ez esetben minden bizonnyal célt téveszt vágása. Ne hallgass minden esetben a logikára tehát, ha nyelvi kérdésről akarsz nyilatkozni.

A magyar állami tévéadó egyik sportszerkesztőjét is egy alkalommal hallottam odavágózni, egyetlen rövid hírösszefoglalóban legalább ötször-hatszor mondotta azt, hogy odavágó mérkőzés. De hogy azóta nem vette szájára új teremtményét, az odavágót, nem tudom mivel magyarázni. Az a sejtésem, valaki, aki a helyes magyar beszédért is felel amott, odavágott a szemével, netán szóval is, hogy többet ne odavágózzon!

Mert bizony nem árt néha odavágnunk, ha nyelvi és másfajta játszmák során valaki elvéti a mértéket. Valahogy úgy, amint a gyermeknek adott atyai „intésnek” is értelme van, ha idejében csattan el, mégha napjaink neveléstudománya s maga az iskolafalak között zajló gyakorlat sem akar hallani az efféle szülői és nevelői „agresszióról”...