Odalett Egyed Péter

Descartes (1596-1650) francia filozófushoz is fordulhatunk, menekülve kérdezve, hogyan is halhatott meg Egyed Péter költő, író, filozófus, 64 éves korában. A kétségbeesés idején van aki a kételkedésbe menekül, van, aki a beletörődésbe. Descartes-ot is hívhatjuk akár, menekültünkben: Kételkedem, tehát gondolkodom – gondolkodom, tehát vagyok.

   Pár percet kételkedhettünk, aztán jött a kétségtelen hír. Hogyan is lehet ez? Aki tudta, hogy beteg Egyed Péter kortárs, fiatal írónk, azt is rázhatja a fájdalom meg a bizonyosság. Egyetemista korában szerkesztet lapot, magára is maradt, sosem magányosan, hiszen hírt, írodalmi meg filozófiai írásokat adott közre -, a költő szinte mindig magányos, az író Egyed Péter kitárulkozott, mind prózában mind versben. Madonnák porban című regénye egyszerűen lekötő, elkötelező a lírai próza, talán a regényes líra pártján. Egyed Péter nem az a költőtípus – leírni is roppant nehéz – volt, aki hol elhagyta a filozófiát, hol visszatért hozzá a másik rengetegből. Immár Róla is elmondhatjuk, voltában s fájva, hogy a gondolati líra volt az egyik erdei tisztása, melyen az olvasó otthon érezte magát.

 Említett regényének példájánál maradva, az olvasó úgy volt otthonos az epikában, a történésekben, hogy észre se vette a filozófus, az egyetemi tanár, a költő cseles vezetését: jöjj velem, nem bánod meg, kedves.

 Próbáljuk lebírni a hihetetlen, a rettenetes igazság kedvéért. Az igazságnak nincs hangulata. A Descartes-i kételkedésnek is csak hunyorításnyi. Meghalt Egyed Péter és viszen magával egy mély lélegzetet innen. Vagy nekünk kell mélyebb lélegzetet vennünk, hogy kibírjuk ezt az órát, húnyt szeme előtt? Kapkodik az értelem, noha jegyzi mindiglen a hihetetlent is, akár az elhihető emberi lét édesdedét. Nyugtatni csak övéit tudjuk, s tél-túl magunkat, tudván azt is, hogy ma sem, most sem, Egyed Péter pillanatnyi hitegetése elől sem menekülhetünk. A többi a mi dolgunk, egyenként, mindörökké. Aki felejthetetlen, de beteljesedik rajta is a Törvény, annak már csak a hagyatéka után kapkodhatunk. Meg virágokhoz, mindenképpen.

 A Sorsnak abszolút semmi igazságérzete nincs. Szeretetben nyugodjék Egyed Péter, a magunk szeretetében.