Nyolc kiállítást rendeznének

A kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum időszakos kiállítóterme idén nyolc tárlatnak adna helyet, osztotta meg lapunkkal dr. Dimény Attila intézményvezető.

barni

2022. január 28., 00:162022. január 28., 00:16

Figyelembe véve, hogy a tavalyi év is a korlátozások jegyében telt, úgy vélem, eléggé aktív évet zártunk – jegyezte meg dr. Dimény Attila. Hangsúlyozta, múlt évben Kovászna Megye Tanácsa és a Székely Nemzeti Múzeum, az intézmény fenntartói támogatásával a néhány éve folyamatban levő javításokat, felújításokat folytatták. „Az említett intézményeknek köszönhetően a babaméretű népviselet-gyűjteménynek helyet adó terem, illetve a három helytörténeti kollekció kiállítóterei is megújultak részben, emellett egyik mosdót átalakítottuk mozgássérülteknek, továbbá egy mobil feljárót is készítettünk számukra”, sorolta.

A látogatók száma megfeleződött a járványidőszakban. „Tavaly mintegy 5 ezren tekintették meg az állandó kiállításainkat, ez fele a járványidőszak előtti idők látogatói számának.” Megjegyezte, a csoportos kirándulók száma volt kevesebb. „A kiscsoportos, egyéni, illetve családos látogatók nagyobb számban jöttek el, és ez részünkről is több energiát, nagyobb odafigyelést igényelt”.

Örömmel nyugtázta, hogy a tavalyra tervezett kiállítások zömét megrendezték, a Nagy Mózes-líceum rajztagozatos osztályainak tárlata maradt el csupán a tervezettek közül. „A hagyományos március 15-ei tárlatunkat részben online, ám a művészek jelenlétében nyitottuk meg, majd a tavaszi javítások idejére a kiállítóteret lezártuk. Júliusban azonban az Incitato-tábor zárókiállításának ismét intézményünk adott helyet, ősszel pedig három tárlatot rendeztünk: szeptemberben néhai Vetró Bodoni Zsuzsa emlékkiállítását, októberben Deák Barna és Deák M. Ria közös, novemberben pedig Sárosi Csaba grafikus egyéni tárlatát.”

Az idei tervek között nyolc időszakos kiállítás szerepel, köztük a három hagyományosnak nevezhető: a március 15-ei, májusban a gyerekrajzkiállítás, majd júliusban az Incitato alkotótáboré. „Áprilisban az IKA alkotótábor eddigi kiadásaiból összegyűjtött tárlatnak adunk helyet, júniusban Kató Zoltán, a Székely Nemzeti Múzeum egykori igazgatójának egyéni kiállítását nyitjuk meg, augusztusban Simó Enikő textilművészét, szeptemberben néhai Vetró Bodoni Zsuzsa, Borbély Sándor grafikus és Vetró András szobrászművész közös tárlatát, majd novemberben az Ideje az építésnek – Megújuló műemlékek a Kárpát-medencében című vándorkiállításnak adunk helyet”, sorolta.

Hozzátette, a közönség számára kevésbé látható kutatómunka is folyamatos, és idén évfordulót is ünnepelnek. „Tavaly is jelentek meg tanulmányaink, amelyek a Székely Nemzeti Múzeum kiadványában, az Acta Siculicában olvashatók. Bár ennek kapcsán nem tervezünk nagyobb rendezvényt, március 3-án lesz 50 éve, hogy a céhtörténeti múzeum ebbe az épületbe költözött. Öröm, hogy a korábban említett javítási munkákat sikerült elvégezni erre az évfordulóra, és a látogatókat egy megújult épületben fogadhatjuk. Folyamatban van ugyanakkor az egykori Székely Katonanevelde felújítási tervének elkészítése, bízom benne, idén munkához látnak.”

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés