
Nagy László, a Telekom Veszprém válogatott kézilabdázója bejelentette visszavonulását.
2019. január 07., 00:232019. január 07., 00:23
„2019 nyarán lejár a szerződésem, és azzal szerintem be is fejezem az aktív kézilabdát” – közölte, hozzátéve, elképzelhető a folytatás, és nem zárja ki, hogy segíthet még a válogatottnak is az olimpiai kvalifikáció során, ám a jelenlegi terve az, hogy nyáron abbahagyja a játékot.
Nagy László 1999-ben a Pick Szeged játékosaként mutatkozott be a magyar válogatottban, majd a Barcelonához igazolt, amellyel Bajnokok Ligáját kétszer, spanyol bajnokságot négyszer nyert. Három évig (2009 és 2012 között) nem lépett pályára nemzeti színekben, de a londoni olimpia előtt Veszprémbe szerződött, és azóta ismét ő volt a csapatkapitány. Pályafutása során eddig 201 válogatott mérkőzésen 732 gólt szerzett. Az athéni (2004) és a londoni olimpián (2012) negyedik, valamint a 2003-as és a 2009-es világbajnokságon hatodik helyezett csapatnak is kulcsembere volt, és a héten kezdődő, német-dán közös rendezésű világbajnokságra készülő keretnek is tagja. A háromszoros világválogatott, ötszörös magyar bajnok játékost négyszer választották az év legjobbjának Magyarországon. Arra a kérdésre, mit tervez a pályafutása után, azt válaszolta, hogy kézilabdával kapcsolatos tevékenységet szeretne végezni.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!