Nyakunkon a pestis

Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.

2019. február 06., 00:042019. február 06., 00:04

Sokáig bíztunk a csodában, de csodák, úgy tűnik, nincsenek. Hajlottunk arra, hogy itt rend van a portákon, ide nem jut be korunk új baja: az afrikai sertéspestis. Dehogynem, csak később! Az országban már évek óta dühöng a járvány, kisebb nagyobb sebességgel terjed egyik megyéről a másikra.
Aligha van igazuk azoknak, akik – e lap véleményfalán is – „igen gyanúsnak” találják, hogy kizárólag a kisember portáján üti fel a fejét a kór, csak a szegény ember disznóját „veszik el”, hogy arra kényszerítsék, hogy a szupermarketből vegye az eledelt. Óromániában már tavaly hatalmas sertésfarmok is megfertőződtek, több tízezer állatot vágtak le.


Nem valószínű, hogy helyesen gondolkodnak azok, akik „rejtett üzletet” látnak a mögött, hogy ennyi sertést leölnek, hisz – a tudomány jelenlegi állása szerint – egyszerűen nincs más módszer a vírus terjedését megakadályozni, minthogy ne legyen „hordozó”, azaz sertés.


Az erősen iparosított országokban ilyen nincs, de ennek az (is) lehet az oka, hogy Európa háztartásban tartott sertéseinek majd felét kies hazánkban nevelik, s ezt akár úgy is felfoghatnánk, hogy az emberek ragaszkodnak a hagyományos táplálkozáshoz.


Ezzel együtt nem világos, hogy legalább járványkor miért nem tudunk betartani minimális követelményeket. Hiába mondják a hatóságok, hogy nem kell egyik településről a másikra hurcolni az állatokat, vannak, akik ebben „bizniszt” látnak. Az a gond, hogy nem csak a saját portájukon lévő állatokat kockáztatják, hanem a szomszédét, az egész faluét is. Az állítólag piaci áron fizetett kártérítés gyenge vigasz, hisz egyrészt nem lehet megenni (jó, lehet belőle akár disznóhúst is vásárolni, csak az nem „olyan”), másrészt lehet, hogy az egész háztáji gazdaság erre van állítva: hogy megtermeli az állatoknak az eledelt, és így jószerével nem kell pénzt fordítani a húsra. Ez a rendszer néhány önfejű ember miatt összedőlhet. Erre mondta a megyei főállatorvos: a kórt terjesztő vaddisznókkal megküzdünk valahogy, de a felelőtlen emberekkel szemben kevés esélyünk van…

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés