Nőtt a kereslet a házhoz rendelésre

Mondhatni, hogy rákaptak a házhoz rendelésre a sepsiszentgyörgyiek a járvány ideje alatt, a közel egy éve tartó különböző korlátozások megváltoztatták az étkezési szokásokat is. A futárszolgálattal, rendelésekkel foglalkozó cégek szerint a rendelések száma továbbra is növekvőben van.

Bús Ildikó

2020. december 28., 00:152020. december 28., 00:15

Már évek óta hozzászoktunk a házhoz rendelt pizzához, de a koronavírus-járvány miatt idén a rendelési szokások is megváltoztak, mára többen és többet rendelnek. Az emberek „beszorultak” otthonaikba, sokan home office-ban dolgoznak, az oktatás online zajlik, és bár elsőre úgy tűnik, több idő marad a háztartásra, ez nem mindig van így. Éppen ezért egyre többen rendelnek a különböző telefonos alkalmazások által ebédet, vacsorát, de akár reggelit vagy különböző italokat is.

Sike Csanád, az ospatarul.ro alkalmazás működtetője megkeresésünkre elmondta, érdekesen alakultak a rendelések idén a járvány miatt. Tavasszal, a kijárási tilalom kezdetén visszaesett a rendelések száma, az emberek otthon maradtak, elkezdtek sütni-főzni, többet, mint korábban, ami két-három hétig tartott. Ezt követően nőni kezdett a rendelésszám, ez a tendencia pedig azóta, a második hullám idején is tart.

– Mindenképpen többen rendelnek, hiszen Sepsiszentgyörgyön azok is kénytelenek megrendelni kedvenc ételeiket, akik eddig az étteremben fogyasztották el. A teraszok már nem alkalmasak, kizárólag egy forró ital gyors elfogyasztására – magyarázta a webes rendeléseket összefoglaló alkalmazás működtetője.

Arra a kérdésre, hogy mit rendelnek leginkább a szentgyörgyiek, a válasz egyértelműen a pizza volt, ami a rendelések számán és a városban működő pizzázók, olaszos éttermek számán is megmutatkozik. Az oldalnak egyébként összesen 50, Sepsiszentgyörgyről 30 partnere van, sajnálatos módon bizonyos helyek bezártak a járvány miatt, de remélhetőleg kinyitnak a jövőben. Étlap szempontjából lefedik a teljes menüt: reggelit, leveseket, főételeket, desszertet is lehet házhoz rendelni, de kínai vagy osztrák ételkülönlegességeket is kapni.

Sike Csanád szerint a házhozszállítás maradt az éttermek egyetlen volument generáló szegmense. Összességében a forgalmuk jelentősen zuhant, egyedül a házhoz szállítás növekedett és ad lehetőséget, hogy működésük jelen helyzetben fenntartható legyen.

Ugyanakkor globálisan több mint egy évtizede töretlen növekedésnek indult az étel házhoz szállítása. A járvány ezt a trendet csak felgyorsította, bizonyos fogyasztókat hamarabb sarkallt arra, hogy kipróbálják. Ugyancsak a járvány hatása, hogy rengeteg új első rendelőt hozott be a digitális világba. Sok ember az elmúlt 6 hónapban adta le élete első online rendelését, és az elmúlt hónapokban szerzett digitális kompetenciák, szokások velünk maradnak a járvány után is – véli az ospatarul.ro működtetője. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés