
Választási kiértékelőt tartott a Háromszéki Ifjúsági Tanács (HÁRIT), melyen az országos ifjúsági szervezet (MIÉRT) elnöke, Olteán Csongor mellett több leendő fiatal tanácsos is részt vett.
2020. október 02., 00:012020. október 02., 00:01
Kelemen Szilárd HÁRIT-elnök bevezetésképpen röviden visszatekintett arra a folyamatra, amely a fiatalok mostani nyomatékos jelenlétéhez vezetett az önkormányzatokban. 2008-ban, mikor a közéleti szerepvállalás gondolata felmerült a részükről, a funkcióban levő tisztségviselők még nem partnerekként, hanem konkurensekként tekintettek rájuk („elfoglalják a helyeket”), ezért nem is volt tisztségviselőjük az önkormányzatokban. A későbbiekben azonban a Tamás Sándor által vezetett háromszéki területi RMDSZ-szel már sikerült együttműködni, ennek eredményeképpen 2012-ben 36 fiatal jutott be a listákra és a tanácsokba, és most, 2020-ban már 137 fiatal méretkezett meg a szövetség listáin, 61-en be is jutottak. – Sok munkát fogunk adni nekik – mondta Kelemen Szilárd, a HÁRIT prioritásai között említvén a fiatalok számára kedvezményt nyújtó programokat, megoldást a hazavágyók lakhatási problémáinak megoldására és a fiatal vállalkozói programokat.
Lakatos László frissen szerzett mandátumot a megyeszékhelyi önkormányzatba, meglátásában a sepsiszentgyörgyi tanács egy nagyon dinamikus csapattal indul neki a következő négy évnek. Fontos már most megkezdeni a munkát annak érdekében, hogy a parlamenti választásokon sokkal jobb legyen a részvétel, fejtegette.
Vajna Ervin eddig is alpolgármesterként dolgozott Árkoson, ahol a tanácsban a négy évvel ezelőtti 9 tanácsoshoz képest most 10 RMDSZ-es van, külön elégtétel, hogy az árkosi ifjúsági szervezet elnöke is bekerült. A jövőre nézve a műfüves sportpályát szeretné mihamarabb tető alá hozni és egy játszóteret a sok gyereknek, akik jelenleg az úton játszanak, valamint kulturális és sportrendezvényeket szervezni a fiataloknak – részletezte.
A sportbázison levő streetballpálya, de általában véve a baróti sport és kultúra ügyét mozdítaná előbbre Ráduly Róbert, aki eddig a polgármester közeli munkatársa volt. Most ő a legfiatalabb az RMDSZ többségű tanácsban, tanácsosi díját pedig fiatalok által kezdeményezett programokra ajánlja fel – jelentette ki.
Olteán Csongor, aki a MIÉRT (Magyar Ifjúsági Értekezlet) jelöltjeként elindította az aláírásgyűjtést a parlamenti mandátumra való jelöléshez, elégtétellel jelentette, becslése szerint 300–310, 35 éven aluli fiatal jutott valamilyen önkormányzati tisztségbe a helyhatósági választásokon, 15 megyei tanácsosuk és 9 polgármesterük (köztük több újrázó) lesz, ami az PNL által prognosztizált 450-hez és az USR által elvárt 250-hez képest igen tisztességes szám. Értékelte az RMDSZ fiatalok iránti nyitottságát, de szóvá tette, az ifjú polgármesterjelölteknek nehezebb labdába rúgni az erős ellenzékkel vagy román többséggel szemben. Mégis pozitívum, hogy általában csak kicsi szavazatkülönbséggel maradtak el a nyertesektől. Azt is elmondta, hogy nőtt a fiatalok körében a részvételi kedv, de leginkább arra büszke, „hogy a nem bejutó helyen levő fiatalok is odatették magukat, amikor a kampányban dolgozni kellett.”
Azt mutatják különböző politikai elemzések, hogy a fiataloknak nem elég a „magyar üzenet”, fogalmazta meg a tanulságot, mert az ő jövőképükben az európai településekhez felzárkózó erdélyi települések szerepelnek, tehát ennek a megteremtését tekintik a feladatuknak, és ehhez szükséges volna, hogy a képviselőjük a parlamentben is jelen legyen.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!