Nincs rutinunk a megtakarításhoz

A koronavírus-járvány által okozott gazdasági válság és bizonytalan kilátások miatt a romániai lakosságban felértékelődött a megtakarítások iránti igény, ám gyakorlatban kevesen jutnak el a cselekvésig.

Kovács Zsolt

2021. március 10., 00:152021. március 10., 00:15

Az ING nemzetközi felmérése szerint Romániában a lakosság 83 százaléka megpróbál pénzt félretenni a nehezebb napokra. E tekintetben a térség országai közül elsők vagyunk, hiszen az európai átlag 66,5 százalék.

A kutatásból az is kiderült, hogy a járványhelyzet miatt a romániaiak 75 százaléka úgy döntött, hogy csökkenti kiadásait, szemben az 57,5 százalékos európai átlaggal. A felmérésben megkérdezett romániaiak 40 százaléka mondta azt, hogy több munkaórát dolgozott annak érdekében, hogy növelje bevételeit. Bár a hazai lakosság próbálkozik félretenni pénze egy részét, a megkérdezettek 33 százaléka azt mondta, nincs rutinja a megtakarításban, ez a legnagyobb arány európai szinten.

A gazdasági válságban ugyan sokakban megfogalmazódik, hogy spórolni kellene, de egyesek csak a gondolattal maradnak, mutatott rá Szabó Árpád közgazdász. A nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) oktatója szerint időt kellene szánni a pénzügyi tervezésre. Legtöbben a megtakarítások akadályaként az alacsony jövedelmeket említik, és azt, hogy bevételeik nagy része elmegy az állandó számlák kifizetésére, nem marad pénz megtakarításra.

A szakember azt mondja, tudatos pénzügyi tervezéssel még ilyen körülmények között is lehetne félretenni, és csökkenteni a kiadásokat. Például téli időszakban havi 50-100 lejt lehet spórolni azzal, hogy a lakásban egy-két fokkal lecsavarják a melegítést, és a 20 fokos lakásban felvesznek egy pulóvert. Másrészt tudatos vásárlással lehet csökkenteni a kiadásokat, azáltal, hogy megkeresik a legkedvezőbb kínálatot. A tudatos tervezéshez tartozik, hogy a jövedelemből levonják az állandó kiadásokat, és a maradék pénz tíz százalékát félreteszik, és a többiből próbálnak gazdálkodni.

A bankok eszközöket is adnak a megtakarításhoz, ezért érdemes használni a mobiltelefonos banki applikációkat, amelyeken be lehet állítani, hogy naponta, hetente, havonta mekkora összeg kerüljön át a megtakarítási számlára, de van olyan lehetőség is, hogy a bankkártyás vásárlásaink összegét valamennyivel felkerekíti és a különbözet a megtakarítási számlára kerül át, amihez bármikor hozza lehet nyúlni ha szükség van rá.

Szabó Árpád szerint másik lehetőség, hogy áttekintik a bevételi forrásokat is. Ehhez esetenként tanfolyamokon, képzéseken kell részt venni, de az ezzel járó befektetés megtérülhet egy későbbi jobban fizető munkahely, vagy mellékes kereseti lehetőség beazonosítása esetén. A közgazdász szerint fontos lenne pénzügyi kultúrát tanítani a diákoknak, hogy már fiatalkorban tudják, hogyan gazdálkodjanak a zsebpénzzel.

Szabó úgy véli, napi tíz percet vagy heti egy órát kellene tölteni a pénzügyek áttekintésére és tervezésre, ami hosszú távon megtérül. Tapasztalatok szerint pénzköltés során az esetek 99,9 százalékában érzelmi alapon döntünk, és csak 0,01 százalékban racionális megfontolás alapján, ezen az arányon lehetne javítani tudatos tervezéssel.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés