
Hatalmas az érdeklődés a sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztyén Alapítvány által szervezett Outsider Art verseny iránt, amelyre fogyatékkal élők nevezhetik be különböző művészeti ágakban született alkotásaikat. A benevezési idő (november 27-e) lejártával a szentgyörgyi Írisz Ház vezetőjétől, Olcsvári Tündétől érdeklődtünk.
2021. december 06., 00:112021. december 06., 00:11
Mivel az idén a Fogyatékkal Élők, Gyermekek és Örökbefogadások Országos Hatósága (ANDPDCA), a Munkaügyi és Szociális Védelmi Minisztérium, valamint az Árkosi Kulturális Központ partnerségével szervezi a Diakónia a 11. kiadásához érkezett művészeti fesztivált, híre még messzebb és még többekhez elért, mint az eddigiekben. Rekordokat döntött az idei nevezők száma, nagyon sok az új pályázó. Közel 200 alkotás érkezett 76 alkotótól, zömükben festmények, de kisplasztikai alkotások is, nemcsak Erdélyből, hanem Galați, Konstanca megyékből, de még Temesvárról is.
Ezután következik az alkotások elbírálása, amely a Deuten-Makkai Réka művészettörténészből, Nicoleta Zagura képzőművészből és Tamás Borbála pszichológus-egyetemi oktatóból (BBTE) álló zsűri feladata. A beérkezett művekből létrehozott kiállítás a bukaresti Kulturális Minisztériumban nyílik meg december 10-én, ekkor lesz a díjátadó is.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!