Nepál értékei a galériában

A Köntés-galéria új termében számos érdeklődő gyűlt össze péntek este, hogy meghallgassa három bukaresti értelmiségi: Mráz Ferenc, Ilinca György és Andrei Contiu nepáli utazásának tapasztalatait, és egy kiállítás képein, illetve a vetítés révén belekóstoljon abba a távoli világba, ahová eljutni csak keveseknek sikerül.

A hétvégén Szabó Jenő búvár és búvároktató kezdeményezte, Köntés Ernő szervezte, vetítéssel egybekötött előadáson vehettünk részt Sepsiszentgyörgyön. Ami megalapozta a bukarestiek meghívását, az a közös cél és életszemlélet, miszerint a középszerűséget „módszeresen és nyugodtan” ki kell szórítani a hétköznapokból, mert az nem vezet sehová, abból nem születnek eredmények. Ugyanezt érvényesítik a meghívottak bukaresti, Fotopoetika néven működtetett iskolájukban is.

Nepáli utazásuk első indíttatása Mráz Ferenctől származik, akit sziklamászóként a magasságok iránti vonzalma vezetett az ázsiai országba, a többiek pedig – Ilinca György, a geológiai egyetem kristálytan tanszékének vezetője, fotóművész, illetve Andrei Contiu informatikus és ultramaraton-futó – hallgattak a hívásra. „Ki akartunk próbálni egy másfajta létezési logikát, kimozdulni a hétköznapi környezetéből és rutinból, felfrissíteni a látásmódunkat” – mondta Ilinca.

Közös döntésük volt, hogy elkerülik a nagy turistaútvonalakat, látványosságokat, egyszerűen megmártóznak a nepáli hétköznapi valóságban. Kitartottak e szándékuk mellett annak ellenére is, hogy az első benyomások Katmanduban mindnyájukat sokkolták: a 6 milliós nagyvárosban nincs aszfaltos utca, de utcanevek, házszámok sem, így már a szállásra eljutni is felért egy kalanddal.

Utazásuk során megjárták az Anapurna-csúcs közelében levő nagy hegyeket, megküzdöttek a ritkás levegővel, az erős szél hordozta porral. A geológusnak nyitott könyvként tárult fel a Himalája: a gyűrődéses hegyek 45 millió éve úgy keletkeztek, hogy egy, az afrikai földrészről leszakadt földdarab nagy erővel nekiütközött a jelenlegi ázsiai kontinensnek.

Eljutottak a magyarokkal összefüggésbe hozott mogar törzshöz is, de buddhista kolostorokban is megfordultak, ahol szikrázóan okos, sokszor pedig szomorú gyerekekkel találkoztak. A szerzetesek is sokféle arcukat mutatták: az imák és meditációk szünetében felszabadultan tudtak játszani, mások pedig üzletszerűen pózoltak a turistáknak, megkérve e „szolgáltatás” árát. Találkoztak azzal az emberrel is, aki 1992-ben az első román női Himalája-expedíció beszerzője volt. (Sajnos, az expedíció tragikusan végződött, Taina Dutescu Colibánt és egyik társát, Sanda Isailát a 8167 méter magas Dhaulagiri-csúcs megmászása közben az erős szél egy szakadékba lökte, ahol halálukat lelték.)

Az előadás címe – Időn kívüli Nepál – azon a tapasztalatukat foglalja össze, amit onnan hazahoztak: hogy az idő nyomása megszűnik, az élet tempója lelassul azáltal, hogy azt élvezik, ami a jelenben van. „Most már csak abba fogok bele, amit végig tudok vinni, amit jobbítani tudok a környezetemben. Nem idegesít már az európai ügyetlenkedés, izgágaság” – mondta Mráz Ferenc.

Andrei Contiu számára nagy felismerést jelentett, hogy bár ott az embereknek tizedannyiuk sincs, mint egy átlag európainak, nem ismerik a szegénység fogalmát, illetve hogy az emberek kitartóan vallásosak, azaz amit a templomban hallanak, azt a hétköznapi életben is gyakorolják.