A november 19. és 30. között tartandó 18. UTE Festen Európa 13 országából 19 előadást nézhet meg a közönség.
2019. november 07., 11:252019. november 07., 11:25
Az Európai Színházi Unió még a kelet-európai rendszerváltások előtt jött létre azzal a céllal, hogy összefogja Európa nyugati és keleti feléből a legreprezentatívabb színházakat. 1992-től 2008-ig minden évben valamelyik tagszínház rendezte meg az UTE fesztiválját, amelyen két hónap alatt valamennyi tagszínház 2-3 előadását mutatta be. Az utolsó fesztivált a Kolozsvári Állami Magyar Színház a bukaresti Bulandra színházzal közösen szervezte. Ezt követően azonban anyagi nehézségek miatt nem sikerült megtartani az eseményt.
A sorozat újraindítása sokáig kérdőjeles volt. Végül azonban csökkentett költségvetéssel, mintegy 65-70 százalékban romániai, 30-35 százalékban magyarországi forrásokból sikerült tető alá hozni a mostani kolozsvári fesztivált, amelyen az UTE 16 tagszínháza közül 14 vesz részt.
A mintegy 400 ezer eurós költségvetésű fesztiválnak nincs tematikája. Az előadásokat a tagszínházak által ajánlott produkciók közül választották ki, és a válogatás szempontjai között a költségvetés szűkössége is ott volt. Tompa Gábor szerint azonban így is jelentős európai színházi produkciókat, és nagyon különleges kísérleti előadásokat tudnak megmutatni a kolozsvári közönségnek.
Magyar nyelven a Kolozsvári Állami Magyar Színház négy előadását, és a budapesti Vígszínház egy produkcióját nézheti meg a közönség. A fesztivál részletes programja a Kolozsvári Állami Magyar Színház honlapján böngészhető.
(kultura.hu)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!