
Az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke olyan szavazatra biztatta az erdélyi magyarokat, amely után büszkék lehetnek az eredményre. Németh Zsolttal az Erdélyi napló hetilap közölt interjút csütörtökön.
2020. szeptember 24., 14:472020. szeptember 24., 14:47
A fideszes politikus azt tartotta a vasárnap tartandó romániai önkormányzati választások legfontosabb kérdésének, hogy milyen képviseletük lesz a magyaroknak azokon a településeken, ahol élnek. Szerinte ez egyfelől azt is jelenti, hogy a magyar képviselet képes lesz-e a sajátosan magyar ügyek: az oktatás, a kulturális élet, vagy akár a jelképhasználat mellett elkötelezetten és sikeresen síkra szállni.
Másfelől viszont azt is, hogy a magyar képviseletnek lesz-e olyan hozzájárulása a nem sajátos magyar ügyekhez, hogy a románok is azt mondják: de jó azoknak a településeknek, ahol magyarok élnek!
A politikus hozzátette: mindezek mellett Magyarország abban is érdekelt, hogy csupa sikeres ország vegye körül, amelyekben jó élni, és egy ország életminősége oroszlánrészben múlik a helyi önkormányzatokon. Ezért "azoknak a településeknek is őszintén szurkolunk, ahol jobbára csak románok élnek, hogy ők is minél sikeresebb önkormányzatokat hozzanak létre".
Arra a kérdésre válaszolva, hogy mennyire látja életképesnek a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) által megtestesített, kialakulóban levő kétpólusú erdélyi magyar politikát, Németh Zsolt kijelentette: bármilyen modell kialakításánál csak másodlagos szempont kell, hogy legyen a pártok egzisztenciális érdekeinek az összehangolása.
"Minden megállapodásnak a vezérelve legyen az, hogy a magyar nemzetiségű választók minél színvonalasabb képviselete jöjjön létre belőle" - mondta.
Újságírói kérdésre megjegyezte: az erdélyi magyarság mindkét politikai táborában vannak barátai, és ha valamelyik fél igényli, szívesen segít abban, hogy párbeszéd induljon a felek között.
Németh Zsolt sajnálatosnak nevezte, hogy a romániai választási kampányokban a politikai táborok olykor magyarellenességgel is próbálnak egymással szemben előnyt szerezni.
"Az álmom az - és ebben számítok az erdélyi magyar politikai szervezetek támogatására is -, hogy inkább a magyarok barátságában rejlő lehetőségek kihasználásában vetekedjenek egymással a román pártok. Ez nemcsak nemesebb verseny lenne, hanem a magyarok, a románok és az egész euroatlanti térség szempontjából ez hozná a legtöbb hasznot" - fejtette ki Németh Zsolt.
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!