Nemcsak büszkélkedtek, jótékonykodtak is

 Az első alkalommal és minden bizonnyal hagyományteremtő szándékkal megszervezett esemény egyik leglátogatottabb pontja az a sátor volt, amelyikben a vadász- és halásztrófea-kiállítás helyet kapott. A kiállítást sokan megtekintették, csak kár, hogy nem lehetett tudni, hogy a trófeák honnan és kiktől származnak. A sátorban olyan régi vadászokkal is beszélgetni lehetett, mint Rancz Pista bácsi, aki egykor Nicolae Ceaușescu diktátort vadásztatta, vagy a Baróton született, már fél évszázadnyi vadászidényt maga mögött tudó  dr. Deák István, aki A szárnyasvad vadászata és védelme című könyvét is bemutatta a helyszínen, amelyben 190 vadfaj leírása található meg illusztrációkkal, DVD-lemezzel is kiegészítve.

Dr. Fodor József Tamás vadbiológus és Demeter László biológus előadásai már inkább kizárólag a vadászszakma képviselőinek szóltak, előbbi a minőségi apróvad-gazdálkodást, utóbbi pedig Székelyföld fajgazdag gyepterületeinek jellegzetességeit mutatta be.

Weithaler Walter baróti halbiológus már általánosabb, szélesebb érdeklődést kiváltó témákat vázolt, mint például Erdővidék bányatavainak, holtágainak kihasználtságát. Előadásában úgy vélte, hogy ezekben a tavakban hatalmas turisztikai potenciál (is) rejlik, a gond csak az, hogy általában nem tudni, kinek a tulajdonába tartoznak ezek a tavak, így gondjukat sem viseli senki. A jelenlevő horgászok úgy vélték, nem mások kellene megmondják máshonnan, hogy az erdővidéki horgászok mit, hogyan csináljanak. „Engedjék meg, hogy mi gazdálkodjunk vizeinkkel”– hangoztatták. Másrészt szó esett a nemrég árvízvédelmi szabályozáson átesett Barót patakáról is, melyet a vélemények szerint „megöltek”. „Az árvízvédelem rendjén van, de mi lesz a halvédelemmel?”– kérdezték, és kifejezték aggodalmukat, hogy Barót patakához hasonló sorsra jut a Kormos pataka is, ahol most még lehet horgászni, de ennek is készülnek a szabályozására. Némelyek követelték, hogy szakemberek bevonásával méressék fel az erdővidéki halállomány, ugyanakkor, mint mondták, arra is szükség lenne, hogy fiatal szakembereket neveljenek ki a térségben, akik a helyi halgazdálkodással foglalkoznának. Az előadó erre elmondta, hogy jelenleg is képeznek ugyan halászati mérnököket az egyetemeken, de tudomása szerint egy végzős sem dolgozik a szakmában.

Mindezek után a központi színpadon dr. Kelemen Attila állatorvos, nemzetközi kutyabíró helyi gazdák által felvezetett vadászkutyákat bírált és mutatott be, de előtte még rövid vadásztörténelmet is tartott. Elmondta, hogy az Osztrák–Magyar Monarchiában a vadászoknak általában három tárgyat adtak leltárba: egy vegyes (golyós és sörétes) csövű puskát, egy 6x30-as német távcsövet, aztán pedig harmadik tárgyként, a nagyvadas területen kapott az illető vadász egy – általában hannoveri – vérebet, apróvadas területen pedig kapott egy vizslát. „Abban az időben – azért, hogy a lelőtt vadat megtalálják – a vadászegyesületeknek kötelező volt a vizslák használata az apróvadas területen, a nagyvadas területen a lövés utáni munkát pedig a hannoveri, illetve a bajorhegyi vérebek végezték el” – mondta. „Nem volt véletlen a kutyák kötelező használata, hiszen nem volt annyi a vad, mint mostanság, nem lehetett őket agyba-főbe lőni. Manapság, ha egy vad elvesztődik, lövünk helyette egy másikat” – állapította meg. Megjegyezte azonban, hogy a vadászkutyák rendszeres használata ma is fontos lenne, Németországban például, a barótihoz hasonló vadásztalálkozón a vadászok mellett mindig ott vannak kutyáik is, ám mindenképpen megdicsérte a helyi szervezőket, hogy a rendezvényen helyett kaptak a vadászkutyák, hiszen, mint hangsúlyozta, a jövő vadászainak a jó eredetű és jól kiképzett vadászkutyákra tájainkon is egyre inkább szükségük lesz.

A színpadra ezután sorban különböző fajtájú vadászkutyák vonultak fel, láthattunk többek között airdale terriert, német vadászterriert (jagd terriert), tacskókat, de hannoveri vérebeket is, melyekről dr. Kelemen azt mondta, hogy azok a világ legfinomabb lelkű kutyái.

A szemerkélni kezdő eső ellenére a vadászkutyák felvezetését sokan kísérték figyelemmel, miközben a központi parkolóban a főzőversenyen résztvevő csapatok üstjeiben is elkészültek az eledelek. Így, aki távolabbról jött, a helyszínen ebédelhetett és maradhatott még nézelődni, vásárolni, meghallgatni a  nap további programjait, koncertjeit is.