
Új helyszínen, de régi jellege, identitása megőrzésével – ezt jelzi a Múzeum Bazár elnevezés is – idén is megszervezték a sepsiszentgyörgyi múzeumi vásárt, csak ezúttal szabadtéren, a Csíki utca 7. szám alatti ház udvarában, éppen a szerkesztőségünk szomszédságában. A háromnapos rendezvény nemcsak a helyszínnel újított.
2021. december 20., 00:062021. december 20., 00:06
Gál Andrea keramikus és Várallyai Réka művészettörténész évek hosszú sora óta a Székely Nemzeti Múzeumban szervezte meg a kézműves vásárt, amelynek köztudottan az igényesség, illetve a hagyományos és innovatív termékek befogadása az egyik fő jellemzője. A korábbi 50-hez képest, idén az udvar területe csak mintegy 25 árus jelenlétét engedte meg, egyébként pedig Székelyudvarhelyen és Csíkszeredában is voltak a hétvégén hasonló jellegű rendezvények, amelyek elszívó hatással rendelkeztek. No meg a kinti, hidegben árulást sem vállalta fel mindenki, de a megszorítások miatt ezt most csak így lehetett kivitelezni.
Ennek ellenére szombaton este fél 6-kor, záróra előtt még mindig jöttek a nézelődők, vásárlók, a kézművesek pedig – akik közt több új is volt, például a levendulapárnákat, levendulás kozmetikumokat áruló Vizsuj család vagy a Papné teákat áruló Furus Levente – szinte egyhangúlag azt mondták, elégedettek az áruforgalommal. A fogyatékkal élő fiatalokat foglalkoztató Írisz Ház a védett műhelyben készült csodaszép gyertyákat árult, azok is kelendőnek bizonyultak.
A hagyományhoz híven produkciók színesítették a vásárt, pénteken a Veder együttes szerzett örömet az embereknek, vasárnap pedig a learn2drum dobolt, miközben jól fogyott a zsíros kenyér, a forró tea, és a Pont.Ma egyesület házi csirkéből főtt, forró erőlevese is jól jött a résztvevőknek.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!