Nem sikerült meglepetést okozni a KSE-nek

Szerdán a női kosárlabdabajnokság negyeddöntőjében a Kézdivásárhelyi SE a konstancai MSK otthonában szenvedett harmincpontos vereséget az egyik csapat két sikeréig tartó párharc első mérkőzésén.

barni

2023. március 22., 19:312023. március 22., 19:31

Az alapszakasz második helyéről az elődöntőbe jutott konstancaiak szerezték a találkozó első pontjait, ám Fota kosarára Hawks azonnal válaszolt (2–2), majd a KSE Corda hármasával átvette a vezetést a 2. percben (3–5), ám innentől a tengerparti alakulat egy 14–0-s sorozattal meglógott. A konstancai kosarak egyhangúságát csupán Corda újabb hármasa törte meg (17–8), de a Tatiana Gallova edzette MSK a negyed végéig feltartóztathatatlanul szórta a kosarakat, 18 pontos előnnyel zárva az első tíz percet (26–8).

A folytatásban magára talált az alapszakaszt hetedikként záró KSE, Ljubomir Kolarevic és Farkas Alpár lányai tartották a lépést a házigazdákkal, sőt Corda (3) és Hawks hármasaival, valamint Biszak kosár plusz büntetőjével félidőre sikerült két pontot lefaragni az MSK előnyéből (43–27).

Szünet után ismét „begorombultak” a konstancaiak, Mitrovic két hármasa csak mérsékelni tudta a hazaiak egyre növekvő előnyét, amely az utolsó negyedre 31 pontra nőtt. Az utolsó játékrészben a hosszabb kispaddal rendelkező MSK edzője lehetőséget adott a cseréknek is, ami meglátszott a játékban, a negyed a KSE egypontos, míg a mérkőzés az MSK harmincpontos győzelmével ért véget.

Vasárnap 17 órától a kézdivásárhelyi Kicsid Gábor Sportcsarnok ad otthont a folytatásnak. Ha a KSE hazai pályán nyerni tud, a mindent eldöntő harmadik mérkőzést március 29-én, szerdán Konstancán játsszák.

 

Női kosárlabda, Nemzeti Liga, negyeddöntő, 1. mérkőzés:

Konstancai MSK – Kézdivásárhelyi SE 84–54 (26–8, 17–19, 27–12, 14–15)

A KSE pontszerzői: Corda 17 (3 hárompontos), Mitrovic 10 (2), Hawks 10 (1), Biszak 9, Wilson 6, Kozman 2. Játszott még Bara-Németh és Domokos.

Archív fotó: Zsoli Jeffwarder

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust