Nem sérti a román alkotmányt

Nem sérti a román alkotmányt az a törvénymódosítás, amely a kisebbségek anyanyelvét ismerő személyzet alkalmazására kötelezi a kórházakat és szociális egészségügyi intézményeket ott, ahol jelentős számú kisebbségi közösség él – állapította meg egyhangúlag szerdán a bukaresti alkotmánybíróság.

Székely Hírmondó

2017. május 11., 00:172017. május 11., 00:17

Nem sérti a román alkotmányt az a törvénymódosítás, amely a kisebbségek anyanyelvét ismerő személyzet alkalmazására kötelezi a kórházakat és szociális egészségügyi intézményeket ott, ahol jelentős számú kisebbségi közösség él – állapította meg egyhangúlag szerdán a bukaresti alkotmánybíróság. A taláros testület döntéséről a törvénymódosítást kezdeményező Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) számolt be szerdai hírlevelében.

A törvénytervezet azokon a településeken követeli meg az egészségügyi intézményektől a kisebbség nyelvét beszélő dolgozók alkalmazását, ahol legalább ötezer lakos egy kisebbségi közösséghez tartozik, vagy ahol egy adott kisebbség a lakosság legalább húsz százalékát teszi ki.

A jogszabály ügyében a jobbközép ellenzéki pártok kértek normakontrollt, azt követően, hogy előzőleg a képviselőházban maguk is megszavazták az RMDSZ által kezdeményezett módosítást. Az óvásban arra hivatkoztak, hogy a jogszabály szerintük nem biztosította volna a törvény előtti egyenlőséget a társadalomban. A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Népi Mozgalom Pártja (PMP) 124 képviselőjének másik kifogása az volt, hogy a törvénymódosítás többletköltségeket ró az önkormányzatokra anélkül, hogy gondoskodna a finanszírozási forrásokról.

Az RMDSZ üdvözölte az alkotmánybíróság döntését, amely a szövetség szerint egyértelművé tette, hogy a törvénytervezet nem kirekesztő, és biztosítja a törvény előtti egyenlőséget.

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szerint az ellenzéki pártok pálfordulása versenyfutás volt a kisebbségellenességben, azt bizonyította, hogy a nyitottság, a kisebbségek iránti tisztelet – amelyet képviselőik gyakorta emlegetnek szólamok szintjén – mindmáig nem érvényesül törekvéseikben. Az RMDSZ elnöke korábbi állásfoglalásában sajnálatosnak nevezte azt is, hogy a PNL és a PMP az Európai Néppárt elveivel és értékeivel is szembement akkor, amikor az alkotmánybírósághoz fordult.

„Az eset jó alkalom volt arra, hogy ismét bebizonyítsa a magyar embereknek, hogy a közösségünket érintő kérdésekben csakis magunkra számíthatunk! Az RMDSZ-nek pedig csak egyetlenegy szövetségese lehet: az erdélyi magyarság” – idézte Kelemen Hunor szövetségi elnököt a hírlevél.

Az RMDSZ nem tagja a bukaresti szociálliberális PSD-ALDE kormánykoalíciónak, de annak pártjaival parlamenti együttműködési megállapodást kötött. A taláros testület döntését követően a kórházi anyanyelvhasználatról szóló törvénymódosítás hatályba lépéséhez már csak Klaus Iohannis román államfő aláírására van szükség.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés