
Amióta a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház Covid19-cel fertőzött betegeket is ellát, rengeteg negatív komment éri a vezetőséget, személyzetet, a főleg pletykaterjesztésre kiválóan alkalmas Facebookon.
2020. december 15., 00:102020. december 15., 00:10
Bartók Elvira (72) szeptember elsején került kórházba kétoldali tüdőgyulladással, koronavírussal fertőződve.
– Erős köhögéstől szenvedtem, a családorvosom antibiotikumot és köhögéscsillapítót írt fel, azokat szedtem. Azonban a gyógyszereket visszahánytam. Amikor már nem bírtam tovább, hívtam a mentőt – idézte fel a kezdeteket.
A sürgősségi osztály várótermében nagyjából 5 órát kellett várakoznia, amíg a teszt eredménye megérkezett. Mint mondta, ágyak voltak, lefeküdhetett, így ez nem jelentett gondot. Egyéb tünete nem volt, a teszt eredménye azonban pozitív lett, így a Covid-osztályra került, ahol összesen három hetet töltött.
– Nagyon kedvesen fogadtak, mondhatnám, csoda, ahogyan dolgoztak, a takarítóktól az orvosokig mindenki. Egyik beteg a kórteremből meg is kérdezte, hogyan lehetnek ilyen türelmesek mindenkivel. Elbeszélgettek velünk, aki nem tudott enni, annak segítettek. Gyakran bejöttek hozzánk. Feltették a perfúziót, majd nem sokkal később visszajöttek, leellenőrizték. Hagytak egy telefonszámot, amit bármikor lehetett hívni, ha valami gondunk támadt, és azonnal jöttek – mesélte Elvira néni, aki nem érti, hogy ennél többet mit lehet elvárni. – Nagyon sokan voltunk súlyos betegek. Adjon a jó Isten erőt és egészséget a személyzetnek, hogy mindenkit el tudjanak látni.
Elvira néni az első két hétben perfúziót, oxigént kapott, vitaminokat, antibiotikumot. Nagyon gyengének érezte magát, alig tudott a mosdóig elmenni, az étkezés is nehézséget jelentett számára. Két hét után újra tesztelték, azonban az eredmény akkor is pozitív lett, így még egy hetet benn kellett feküdnie.
– Én örültem annak a pluszhétnek! Ha hazaengedtek volna, valakinek mellettem kellett volna lennie, segítenie, illetve gép nélkül nem is kaptam akkor még levegőt. Azon az utolsó héten gyógyultam, javultam és erősödtem a legtöbbet – hangsúlyozta.
Amikor már tudott enni, nagyon meg volt elégedve a kórházi koszttal is. Mindig pontosan, egyenként csomagolva kapták az ételt, amely szerinte mindig ízletes volt, megfelelő adagban. És higgadtan idézte fel a vele történteket annak ellenére is, hogy férje a kórházban hunyt el.
– Ő előttem néhány nappal került be a kórházba, szintén tüdőgyulladással. Este vitték be, éjjel sokáig ült a váróteremben, amíg meglett a teszteredménye. Azt mondta, nagyon megfázott. Gyenge volt, fáradékony, nagyon beteg. Pénteken került be, szombaton még élt, vasárnap reggelre megállt a szíve. Újraélesztették, egy hétig még gépeken tartották – mesélte özvegye.
Hozzátette, néhai férje több társbetegségben is szenvedett, cukorbetegséggel, magas vérnyomással, epilepsziával küzdött, az utóbbi időben fokozatosan gyengült az állapota.
– Vigyázok magamra, hordom a maszkot, vitaminokat szedek. Aminek jönnie kell, jöjjön. Ha az ember súlyos beteg, hívja a mentőt, otthon nem tudjuk magunkat megmenteni, főleg mi, idősek – fogalmazta meg üzenetét.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!