Nem „váltja ki” március 15-ét

Nemzeti ünneppé nyilvánítanák december 18-át, a romániai nemzeti kisebbségek napját, a szenátus hétfőn fogadta el a nem magyar nemzeti kisebbségi frakció törvénykezdeményezését.

Székely Hírmondó

2017. október 25., 00:222017. október 25., 00:22

Nemzeti ünneppé nyilvánítanák december 18-át, a romániai nemzeti kisebbségek napját, a szenátus hétfőn fogadta el a nem magyar nemzeti kisebbségi frakció törvénykezdeményezését.

A tervezet szerint az állami és helyi hatóságok logisztikai, vagy költségvetési támogatást nyújthatnak a nemzeti kisebbségek napja alkalmából szervezett kulturális rendezvényekre, és előírja, hogy az ünnepről a közszolgálati televízió és rádió is beszámoljon. A tervezet nem rendelkezik arról, hogy a bevezetendő új nemzeti ünnep munkaszüneti nappá válna.

A szenátorok egyhangúlag szavazták meg a törvénykezdeményezést, egy héttel azután, hogy – támogatás híján – visszaküldték a szakbizottsághoz azt a törvényjavaslatot, amely hivatalos ünnepnappá nyilvánítaná március 15-ét a romániai magyarok számára. Mindkét tervezet esetében a végső döntést a képviselőház hozza meg.

Cseke Attila szenátor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség frakcióvezetője felszólalásában rámutatott: az RMDSZ támogatja a nem magyar kisebbségi frakció törvénytervezetét, amely azonban „nem váltja ki” a március 15-éről szóló törvény elfogadását, amelyhez az RMDSZ továbbra is ragaszkodik. Az RMDSZ azért vetette le ideiglenesen a szenátus napirendjéről a magyar ünnepről szóló kezdeményezését, mert a jobbközép ellenzék nacionalista hangulatkeltése közepette az RMDSZ-szel egyébként együttműködő szociálliberális kormánypártok sem vállalták annak támogatását.

Románia 1998-ban kormányhatározattal nyilvánította a nemzeti kisebbségek napjává december 18-át, azt a napot, amelyen 1992-ben az ENSZ közgyűlése elfogadta a nemzeti, vagy etnikai, vallási és nyelvi kisebbségek jogairól szóló nyilatkozatát.

A parlamentben 18 nemzeti kisebbségi szervezet képviselteti magát, közülük egyedül az RMDSZ-nek sikerült az ötszázalékos parlamenti küszöböt meghaladnia és a parlament mindkét házában önálló frakciót alkotnia. A többi 17 kisebbségi szervezet a választási törvényben előírt kedvezményes eljárásnak köszönhetően juttatott egy-egy képviselőt a kétkamarás parlament alsóházába. A nem magyar kisebbségi törvényhozók a képviselőházban saját frakciót alkotnak, a szenátusban nincs ilyen kisebbségi frakció.

A tatár nemzetiségűek kérésre szabadnapot kaphatnak munkáltatóiktól december 13-án, nemzeti ünnepük alkalmából, Románia 2006-ban hozott törvényt az országban élő húszezer tatár ünnepéről, az 1917-ben kikiáltott, rövid életű krími tatár népköztársaság évfordulójáról.

 

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés