Nem árt átválogatni. Mindent

Általában késő tavasszal és október környékén tartom a nagytakarítást a szobámban. Olyan már, mint egy kisebb ünnep, a névnapomnál biztosan nagyobb az értéke. A terv ilyenkor az, hogy minden polc és szekrény tartalmát kiborítom a szoba közepére, portörlés, válogatás, próbálgatás, belelapozgatás után pedig visszateszem. Naná, hogy nem a régi helyére, annak semmi értelme nem lenne. Mindig minden új helyet kap, van, ami előbbre kerül, van, ami hátulra. A minden alatt, tényleg mindent értek. Ruhák a gardróbból, a szekrényekből, könyvek, jegyzetfüzetek, tollak, képek, porfogók, emlékek a polcokról, kacatok a mélyebb fiókokból.

Vannak évek, rosszabb pillanatok, amikor nyár közepén is felbolygatok mindent. Nem sok lényege van, hiszen nem cserél helyet a szoknya a pulcsival, a napszemüveg a sállal, a nyári dekoráció az őszivel vagy fordítva. Csak egyszerűen elegem lesz, hogy nem találok semmit, hogy túl sok kacat, túl sok póló van egy helyen. Kiborít a látvány, ami a nadrágok között fogad, miszerint már megint összekeveredett a vékony a vastaggal, aztán a titokzoknik is a bokazoknik között vannak, arról nem is beszélve, hogy mit keres az alvós fekete pólóm az ünnepes fehérek között?! De ugyanígy bosszant, ha a legújabb könyv elbújik a régen olvasottak között. Ha túl sok lesz a zavar, a káosz, a szertelenség, le kell dobálni mindent a földre, szemlét tartani, kidobni, ami nem kell, leporolni azt, amelyik tartja becsületét.

Aztán, ha túl sok lesz a hazugság, a becsapás, az önzőség, az egyirányú segítőkészség, ha elegem van már az álmosolyból, az álvigyorból, az alattomos bókokból, a rosszindulatú pletykákból, ugyanígy ledobálom a földre a körülöttem lévőket, ismerősöket, barátokat, és áttekintem. Van, aki évek óta porfogóként ül a polcon. Csak mosolyog. Réges-rég került fel, nem volt szívem kidobni. Most menni fog. Van, aki első sorban ült, de betörött porcelánmosolya egy hatalmas bukásnál. Menni fog ő is. Egyre feldúltabban kutatom, válogatom, porolom, dobálom. A végén majdnem teljesen üres a polc. Egy-kettő marad csak. Görcsbe is rándul a gyomrom, vajon jó ez így? Aztán beleszagolok a levegőbe, milyen tiszta, milyen friss, milyen békés!