Néhol összeesnek az éhségtől

Decembertől márciusig a Kovászna Megyei Vöröskereszt önkéntesei a különböző gyűjtőakciók eredményeként összegyűlt pénzből vásárolt tartós élelmiszert, tisztálkodószert, esetenként ruhát és bútort juttatnak el rászoruló családoknak. Időnként – egyre többször – olyan esetekkel találkoznak, amelyek kérdések tucatját veti fel.
– A legnehezebb, legkritikusabb helyzetekbe többnyire a falvakon élő egyedülálló idős emberek, a sokgyermekes családok és a fogyatékos gyermekeket nevelők kerülnek – részletezte Opra Szende Zsófia, az önkéntesek koordinátora. – A Vöröskereszt 18 területi egységénél levő önkénteseink a szomszédok által jelzett vagy személyesen észlelt esetekben elvégeznek egy szociális ankétot. Míg régebben előfordult, hogy nem volt reális a gond, amit betelefonálók jeleztek, ma a legtöbb segélykérés valós szükséghelyzetre világít rá.
Az egyik néni még azért is nagyon hálálkodott az önkénteseknek, hogy egy villanykörtét becsavartak, elmondása szerint ez neki nagy gondot jelentett napok óta. Pedig a ház másik végében lakik fia…
– Az öregek jó részének vannak gyerekei, igaz, sokszor távol, ezért a magányosság a másik nagy gondjuk a támasz nélkül maradottaknak, akiket nagyon sokszor fűtetlen házakban találunk – folytatta a Vöröskereszt munkatársa.
Szerencsésebbek azok, akiket a szomszédok néha még megkínálnak egy tányér meleg étellel, vagy behívnak nappalra melegedni, de sokuknak ennyi sem jut. A legszélsőségesebb eset pár napja fordult elő: egy egyedülálló nő, akinek a faluközösség egy kis házat épített, miután özvegységre jutva fedél nélkül maradt, annyira legyengült az éhezéstől, hogy mikor a vaságyból felkelve ajtót akart nyitni – ez volt az egyetlen bútordarab a fűtetlen szobában –, összeesett. Neki a túlélést jelentette az élelmiszercsomag.
A kirekesztettség a sokgyermekeseknek éppúgy sorscsapás, mint a szegénység, amit örökségül kaptak, és továbbadnak 5-8 gyerme­küknek. Azokban a nyári táborokban, ahova ezeknek a családoknak a gyermekeit viszik, meglátszik az az életmód, amelybe – a diszkréciót megőrizve – nem avatkoznak bele a segélyszervezet munkatársai. Nem is tehetik, nincs is eszközük, anyagi-emberi erőforrásuk hozzá. Annyit tehetnek, hogy szereznek egy jó hetet azoknak a gyerekeknek, akik nem ismerik a gyümölcsöt, a zenét, a táncot, a játékokat, mert legtöbbször az iskolába sem jutnak el. Az analfabetizmus nem ritka jelenség a magyarok körében sem – mert itt most nem a roma közösségekről van szó, ahol hagyományosan sok a gyerek.
Azokra a körülményekre, ahol esetleg több gyermek is szellemileg sérült, már szinte nincsenek is szavai Opra Szendének.
– Az államnak kellene lépni ezekben az esetekben – ismeri el Papp Adolf, a Vöröskereszt igazgatója. – Ezek az emberek vagy koruk, vagy állapotuk miatt sokszor még a szociális segélyt sem tudják elintézni maguknak. Mi megtesszük, ami rajtunk múlik, de a helyi közösségnek is megvan a felelőssége. Annyit fel kellene vállalnunk – ha már civilizált közösségnek tartjuk magunkat –, hogy az éh- és a fagyhaláltól megmentsük a mellettünk élőket.