
Több mint ötven ember vett részt az első véradáson Kovásznán, amelyet a városi kórházon belül, újonnan létrehozott központban szerveztek kedden reggel. A megjelent donorok közül végül 44-en feleltek meg az előírt szabályoknak.
2022. szeptember 30., 00:032022. szeptember 30., 00:03
– Befejeződött az első véradás Kovászna városában. A megjelenő több mint 50 donor közül 44-en tudtak vért adni. Köszönjük nemes gesztusukat, továbbá köszönjük a sepsiszentgyörgyi Transzfúziós Központ orvosi csapatának, illetve a Szív- és Érrendszeri Rehabilitációs Kórház munkatársainak, akik hat órán keresztül intenzíven dolgoztak. Köszönettel tartozunk a polgármesteri hivatalnak, a helyi önkormányzati képviselőknek a kezdeményezés iránt tanúsított nyitottságért, továbbá a szociális igazgatóság köztisztviselőinek – írta Facebook-bejegyzésében Nicolae Enea kórházigazgató.
Mint arról már beszámoltunk, Kovászna város kórháza és önkormányzata nemrég indította útjára az időszakos vérközpontot, ahová negyedévente várják majd a donorokat, legalább tíz jelentkezővel nyitják ki. Aki rendszeres véradóvá szeretne válni, bejelentkezhet a városi szociális igazgatóság székhelyén, a művelődési ház szomszédságában.
A donoroknak többféle kedvezményt kínálnak. A törvény által előírt jogok mellett a véradók egy hónapig ingyenesen használhatják a polgármesteri hivatal gondnokságában lévő sportlétesítményeket, három hónapra szóló ingyenes bérleteket kapnak a művelődési rendezvényekre. A kovásznai véradásra jelentkező, de nem a városban élő személyek utazási költségeit megtérítik, a helybéli véradóknak pedig 50 százalékos kedvezményt ajánlanak a városi autóbuszbérletek vásárlásánál. A donoroknak meghatározott számú, soron kívüli ingyenes szakorvosi, klinikai vizsgálatokat biztosít a városi kórház némelyik osztálya.
Fotó: depositphotos.com
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!