
Négy ember meghalt, négy pedig megsebesült Romániában csütörtökön egy fegyvergyári robbanás következtében.
2021. november 19., 08:332021. november 19., 08:33
A katasztrófavédelem szóvivője szerint a detonáció akkor következett be, amikor egy régi taposóaknát próbáltak hatástalanítani. A robbanás nyomán nem keletkezett tűz.
A detonációban három férfi és egy nő vesztette életét.
A négy sérült közül három került kórházba, állapotuk stabil. A Vâlcea megyei sürgősségi kórház igazgatója, Dan Ponoran szerint három nőről van szó. Ketten közülük enyhébb felületi sérüléseket szenvedtek a repeszektől, a harmadiknak azonban mindkét karja eltörött. A negyedik személy csak pánikrohamot kapott, őt végül nem szállították kórházba.
A Vâlcea megyei törvényszéki ügyészség tájékoztatása szerint a robbanóanyagokra vonatkozó törvény megszegése, gondatlanságból elkövetett emberölés, gondatlanságból elkövetett testi sértés, valamint a munkabiztonsági és munkaegészségügyi intézkedések elmulasztása miatt bűnvádi eljárást indult az ügyében.
A védelmi minisztériummal szerződéses viszonyban álló, NATO-beszállítói minősítéssel is rendelkező, lőszergyártásra, valamint fegyverek és lövedékek hatástalanítására szakosodott băbeni-i fegyvergyárban nem először történt ilyen baleset. Két és fél éve egy 22 éves alkalmazott vesztette életét, amikor megpróbált szétszerelni egy tüzérségi lövedéket.
(MTI/Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!