Negyedszázados az Erdővidék hetilap

Október 4-én a baróti művelődési ház Bodosi Dániel-termében tartották a Tortoma Önképző Kör új évadjának első előadását. Demeter Zoltán szervező meghívottjai ezúttal az Erdővidék hetilap szerkesztői és munkatársai voltak, akik a lap első megjelenésének 25. évfordulója alkalmából, valamint az 1300. lapszám várható mai megjelenése előtt beszélgettek a hallgatósággal.

Böjte Ferenc

2022. október 07., 00:172022. október 07., 00:17

A hetilapot, az erdővidéki régió egyetlen lapját a 2014-ben elhunyt Antal István mérnök hívta életre 1997-ben. A kis helyi újság körül akkoriban még sokan forgolódtak, de azóta sokat változtak az idők. Mára egyszemélyes lett a lap. Szerkesztője, főszerkesztője, tördelőszerkesztője és mindenese Albert Egon, ő teszi minden pénteken a megfogyatkozott baróti, erdővidéki olvasók asztalára a még mindig kedvelt újságot. Mert mint az est során elhangzott, újságolvasók sokan már Erdővidéken sincsenek, az előállítási költségek pedig egyre nagyobbak, így nem mondhatni hogy az újság, kitaposott, fényes jövő előtt áll. Olyan falu is akad Erdővidéken, ahol mindössze öt példány „fogy el” egy héten, ami a kiszállítás költségét sem fedezi, nemhogy a nyomdaköltségeket, esetleg az újságíró munkájának ellenértékét. Albert Egon azt mondta, egyelőre az 1300. lapszám még biztosan megjelenik, de a továbbiakat illetően nem túlságosan derűlátó.

A jelenlevők egyperces néma csenddel emlékeztek a lap volt fotósára, a nemrég elhunyt Varga Bélára, majd Benedek Huszár János, Barót polgármestere szólt, aki valamikor, 1997-1999 között a lap főszerkesztői tisztségét is betöltötte. Az elöljáró úgy vélte, az embereket a lokális, helyi hírek jobban érdeklik, ezért egy helyi lapnak mindenképpen kell legyen létjogosultsága.

Antal Izabella tanárnő, a lapalapító Antal István özvegye az elmúlt 25 évre emlékezett, és felelevenítette 2018 decemberét is, amikor szerkezetváltással, Albert Egon megbízásával lépett tovább a lap a ma is ismert színes, nyolcoldalas formátumhoz. Albert úgy vélte, a lap, az Erdővidék éltetése, megjelenése nemcsak az ő érdeme, hanem a mindnyájunké: „ ez a lap a miénk, ez egy helyi termék” – fogalmazott.

A lapnál 17 évet eltöltött Szász Réka javarészt szintén Antal István laptulajdonos emlékének szentelte gondolatait, és úgy vélte, a régi, összeforrott szerkesztőségi hangulatot már semmi sem pótolhatja. A külső munkatársak közül a nemrég interjúsorozatot közzétevő Tókos Levente, illetve az olykor versekkel, tematikus hírekkel jelentkező Gáspár Krisztina és a tréfás történeteiről ismert Egyed Béla szólt a jelenlévőkhöz, Dimény László korábbi baróti alpolgármester pedig úgy vélte, a mindenkori elöljárók bátrabban, gyakrabban kellene az újságírók szemébe nézzenek. „Az újság sokszor írt realitást, amiből csak tanulni lehetett” – húzta alá.

Végül, a perspektívák ellenére szó esett a lap jövőjéről, arról, miként lehetne segíteni, megtartani a lapot, az itthoniak, de az Erdővidéktől távol élők, innen elszármazottak örömére is, akik talán még szívesebben olvasnák a hazai híreket.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés