Négy pont csapatainknak

Székely rangadót nyert a Sepsi OSK II., miután pénteken a sérüléséből visszatért Fülöp István büntetőjével 1–0-ra legyőzte a Székelyudvarhelyi FC-t. A Kézdivásárhelyi SE szintén büntetőből szerzett találatokkal játszott 2–2-es döntetlen az FC Pucioasával.

Székely Hírmondó

2021. november 22., 00:172021. november 22., 00:17

A Sepsi OSK II. és Székelyudvarhelyi FC közti székely derbi első említésre méltó jelenetére félóra elteltével került sor, amikor a tizenhatos területére betörő Csiszer Balázs ellen Marucza Csanád szabálytalankodott. A jogosan megítélt büntetőt Fülöp István értékesítette (1–0). A piros-fehérek tíz perccel később akár meg is duplázhatták volna előnyüket, azonban Kocsis jó helyzetben kihagyta a ziccert. Az udvarhelyieknek több mint negyven perc kellett, hogy veszélyeztessenek, viszont Pop csak az oldalhálót találta el. Szünet után is a vendégcsapat volt a kezdeményezőbb, de nem tudtak igazi gólhelyzetet kialakítani egészen a 73. percig, amikor Pop lövését bravúrral védte Gedő Hunor. A találkozó hátralevő részében a hazaiak megelégedtek azzal, hogy tartsák az eredményt, és kontrákkal próbálják meglepni az ellenfelet, azonban sem Grigore, sem Veres távoli lövései nem értek célt. Maradt az 1–0, az OSK II. pontszámban beérte az SZFC-t, amely jobb gólkülönbségének köszönhetően megőrizte vezető pozícióját az 5. csoport rangsorának élén.

Labdarúgó 3. Liga, 5. csoport, 13. forduló: Sepsi OSK II.–Székelyudvarhelyi FC 1–0 (1–0). Sepsiszentgyörgy, városi stadion. Vezette: Dorin Burloiu (Galac).

Sepsi OSK II.: Gedő – Csiszer, Sütő, David, Veres (Ghinea, 90+4.), Fülöp (Grigore, 65.), Berde, Pál (Nistor, 88.), Toma (Incze, 88.), Becze, Kocsis (D. Rența, 65.). Edző. Andrási Alexandru. SZFC: Bodea – Marucza, Merdariu, Berkeczi, Simó, Savin, Vasile (Mateiciuc, 65.), Bobea (Lázár, 84.), Bálint, Stanciu (Covaciu, 60.), Pop. Edző: Mihai Ianc. Gólszerző: Fülöp (30. – tizenegyesből). Sárga lap: David (56.), illetve Simó (38.), Stanciu (44.), Marucza (78.), Berkeczi (87.), Savin (90+2.).

Elszántan kezdte a Pucioasa elleni szombati találkozót a Kézdivásárhelyi SE, amely számtalan helyzetet kidolgozott a mérkőzés első felében, azonban eredménytelenül, a kék-fehér mezesek pontatlanok voltak a befejezésnél. Gazda József tanítványai már a kezdő sípszótól fogva letámadták ellenfelüket, azonban előbb Gáll Attila, majd Pakucs Norbert lövését is védte a vendégkapus. A 11. percben Gáll passzát követően Antal került ziccerbe, de csak a kapust találta el. A folytatásban Gáll távoli bombáját szögletre mentette Chițescu, majd Albu Norbert jól irányzott lövését is hárította. Az ellenfél első helyzetére 34. percet kellett várni, ekkor Niczuly védte Calofir fejesét. Tíz perccel később már nem hibázott a vendégcsapat, egy beívelést követően Simion fejelt hálóba.

A második félidő hajrájára élénkült meg ismét a játék, a 71. percben Pakucs ellen szabálytalankodtak a kapu előtt, a befújt büntetőt Tankó Zsolt higgadtan értékesítette (1–1). Nem tartott sokáig a hazaiak öröme, ugyanis középkezdés után Pakucs az ellenfélnek is „összehozott” egy tizenegyest, amivel újra átvette a vezetést Pucioasa (1–2). A KSE nem adta fel, nagyot küzdött az egyenlítésért, ami tíz perccel a vége előtt össze is jött, Enache faultolta Albut a tizenhatoson belül, Tankó pedig másodszor is bevágta a büntetőt (2–2).

  1. Liga, 5. csoport, 13. forduló: Kézdivásárhelyi SE–FC Pucioasa 2–2 (0–1).

Kézdivásárhely, Sinkovits Stadion. Vezette: Dumitru Robert Mormeci (Brassó). KSE: Niczuly – Telcean (Fábián, 61.), Tankó, Dobozi, Locotuș, Pakucs, Gazda, Gajdó, Albu (Postolică, 84.), Gáll (Sánta, 61.), Antal. Edző: Vasile Gherghe. Pucioasa: Chițescu – Simion, Marina, Draghea, Dită, Stoica (Ene, 55.), Calofir, Lungeanu, Enache (Samoilă, 84.), Tilica (Nisipeanu, 83.), Iamandache. Edző: Haralambie Becheanu. Gólszerzők: Tankó (73. – tizenegyesből, 80. – tizenegyesből), illetve Simion (43.), Marina (75. – tizenegyesből). Sárga lap: Telcean (40.), Gazda (44.), Gáll (50.), Niczuly (85.), Pakucs (88.), Postolică (90+3.), illetve Iamandache (44.), Stoica (52.), Enache (59.).

További eredmények: Hermannstadt 2–Barcarozsnyó 0–4, Plopeni–Kids Tâmpa 1–0, Brassói SR–CS Blejoi 1–3.

A csoport állása:

  1. SZFC 13    9      1      3      27–9        28
  2. OSK II. 13    9      1      3      23–13      28
  3. Pucioasa 13 7      5      1      29–15      26
  4. Rozsnyó 13    6      4      3      16–12      22
  5. KSE 13    5      3      5      17–18      18
  6. Blejoi 13    5      2      6      21–18      17
  7. Herm. 2 13    4      3      6      15–24      15
  8. Brassói 12    3      3      6      18–24      12
  9. Plopeni 13    2      4      7      17–28      10
  10. Tâmpa 13    1      2      10    8–28        5
szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés