Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán
2019. október 24., 00:032019. október 24., 00:03
Romániában ugyanis egyelőre nem a becsületes, szorgalmas, művelt, széles látókörű, jövőt kovácsoló elképzelésekkel rendelkező polgárok érvényesülnek, hanem az üres szívű és szennyes lelkű, csak a félrevezetéshez és diverziókeltéshez értő tucatemberek. A senkik, akik mindezzel elsősorban a saját nemzetüknek tesznek rosszat, hiszen hazugságaikkal ellenségeskedést szítanak egy olyan történelmi pillanatban, amikor az összefogás Európa létkérdésévé vált. A háttérből pedig a kommunistából demokratává vedlett titkosszolgálatok irányítják őket.
Éppen ezért nem szabad bedőlni az Úzvölgyében október 25-én ismét esedékes magyarellenes megnyilvánulásnak! Akkor nekünk ott nincs semmi keresnivalónk! Mert azokkal, akik a saját hőseikről való méltóságteljes megemlékezés helyett olcsó színjáték szereplőivé válnak, nem lehet sem osztani, sem szorozni valónk. Mi ugyanis megbecsüljük, valamint ápoljuk a halottaink emlékét, és kegyelettel viszonyulunk más nemzetek elhunytjaihoz is. Nem törünk be a temetőikbe, nem dobáljuk ki a keresztjeiket, és nem járunk győzelmi táncot a sírhantjaikon.
Az úzvölgyi sírkertben az idén megesett sorozatos kegyeletsértések miatt elvégzett kutatások során bebizonyosodott, hogy ott a román hadsereg egyetlen tagja sem nyugszik. Ennek ellenére ők mégis oda készülnek megemlékezni róluk. Hadd menjenek hát, gyűlölettől eltorzult arccal, és méltóságteljes főhajtás helyett hőbörögjenek. Hadd koszorúzzák meg az ott soha el nem hantolt 150 román katona képzeletbeli sírját, és gyújtsanak gyertyát a nem létező földi maradványaik fölött. Miközben a valós haditemetők tetemes részét országszerte benőtte a gaz, és senki sem tiszteleg a bennük porladó hősök csontjai fölött.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!