Érdekes: a tavalyi nagy nekilendülés után pillanatnyilag megint beszédtéma lett a szakoktatás. Az elmúlt esztendőt a szakoktatás évének hirdették meg, ennek jegyében szerveztek, szerveztünk tucatnyi tanácskozást aránylag sok résztvevővel, új szakok beindításáról tárgyaltunk, s igen nagy reményeket fűztünk a főleg szavakban megfogalmazott, papírra rögzített elképzelésekhez. Aztán alábbhagyott a nagy láz, pár hónapos szünet után viszont megint felugrott.
2017. július 21., 00:252017. július 21., 00:25
Érdekes: a tavalyi nagy nekilendülés után pillanatnyilag megint beszédtéma lett a szakoktatás. Az elmúlt esztendőt a szakoktatás évének hirdették meg, ennek jegyében szerveztek, szerveztünk tucatnyi tanácskozást aránylag sok résztvevővel, új szakok beindításáról tárgyaltunk, s igen nagy reményeket fűztünk a főleg szavakban megfogalmazott, papírra rögzített elképzelésekhez. Aztán alábbhagyott a nagy láz, pár hónapos szünet után viszont megint felugrott.
A kérdés most már az: vajon betelnek vagy sem a meghirdetett szakiskolai helyek a kilencedik osztályokban, azaz a szakmunkásképzők első évfolyamán? A derűlátók nem tartják katasztrofálisnak a helyzetet, hiszen köztudottan ősszel beszivárognak az iskola padjaiba azok is, akiknek most még kisebb gondjuk is nagyobb annál, hogy tanintézetek felé nézzenek. S a szülők sem verik le egymást, hogy bár érdeklődjenek a lehetőségek felől. Egy biztos: ahány üres hely maradt a jelenlegi felállás szerint, talán annál több azoknak a száma, akik elhalasztották egyelőre a beiratkozást.
Persze, ha komolyabban kezelnénk, kezelnék ezt a kérdést, talán érdemes lenne azzal is foglalkozni – ami valamikor kizáró jellegű is volt –, hogy ki milyen szakmára alkalmas. És azt is meg kellene tudni: az elméleti iskolákat ostromlók közül mindenki odavaló vagy sem. Nem hiszem, lélekmelegítő az, ha betelnek ugyan a helyek ezekben az intézményekben, de a rangsorolás végén állók további helytállása, megfelelő szinten, bizony kétséges.
Én bevezetném, hogy bizonyos iskolákba csak bizonyos szinten felül juthassanak be, még akkor is, ha történetesen hézagosak maradnak az osztályok. Ez kétségkívül azt is magával hozná, hogy az előző osztályokban, az általános és elemi oktatásban szigorúbbak és következetesebbek legyenek az elvárások.
Úgy vélem, a szakoktatás fellendítésében, népszerűségének erősítésében többet vállalhatnának magukra az önkormányzatok is, akár anyagi támogatást is nyújthatnának egyes szakmákra jelentkezőknek, akiket aztán el is tudnának otthon fogadni és helyezni. Maholnap falvak maradnak kőműves, lakatos, szerelő, ács, asztalos, szabó nélkül. Nem kell sok idő ahhoz, hogy a ritkaságszámba menő szakik csillagászati árat kérjenek egy-egy munkálat elvégzéséért. És előnyben lesznek azok, akik tudatosan készülnek fel a kétkezi munkavégzésre.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!