Napi rutin

A Nap előtt ébredek, jógával és meditációval indítom a napot. Amíg elkészül a tökéletes főtt tojás, a tejhabos kávé, megírom a kötelező e-mailjeim. A vitaminokban, aminosavakban, zöldekben gazdag reggelim után olvasgatok, kortyolom a langyos italom. Majd elvégzem a tizenkét lépéses arcápolási rutinomat, hideg-meleg zuhanyt veszek, vastagon kenem be bőrfelszínem 99%-át testápolóval.

Majd előveszem a laptopom. Szünet és halogatás nélkül, hatékonyan pötyögöm a betűket egymás mellé, kissé rutinból, de mégiscsak azért, mert szeretem, mert ez az életem. Mikor már minden mondat helyére került, átküldöm az illetékesnek, gondosan kikapcsolom a laptopom, és hozzálátok az ebédhez. Az alapanyagok a hűtőben, kamrában, hiszen mindig jó előre megtervezem a heti ennivalót, hétvégén pedig mindenhez is bevásárolok.

Ebéd után összekapom a lakást, beteszek egy adag ruhát mosni, letörölgetek, por- és zsírtalanítok mindent. Így délutánra már csak a kötögetés marad hátra, vagy épp a meseolvasás a pocaklakónak, esetleg egy kis „hogyan altassuk jól a gyereket” szakcikk-tanulgatás.

Igen, valószínűleg így nézne ki a napom egy idealizált, reklámvilágban. De én mégiscsak egy csóró falusi lány vagyok. Így hát derékfájástól sziszegve húzom ki magam az ágyból, olyan lassan, mint dédnagymamám tette utolsó éveiben. Hajam, szemöldököm, de még a karszőröm is kócos, amikor kinyitom a lakás minden ablakát, majd pokrócba burkolózva eszem meg az egyszerű sajtkrémes házikenyerem. Ezzel és a szájamat elégető kávéval pontosan annyi időt cseszek el, hogy a munkámmal már valószínűleg ma is elkések, nagy pusmogással, hisztivel látok hozzá. Félúton eszembe jut, hogy fogat kellene mosni, megfésülködni, inni egy kis vizet, bármit, ami tíz percre elszólít a gép elől.

Ebédet is kellene már főzni, de minden hiánycikk, ami a receptben szerepel, hál’Istennek, édesanyám dobozol egy kis levest nekünk is. Étkezés után aztán úgy hengeredek fel a kanapéra, mint aki mégiscsak tud egyes sebességnél gyorsabban mozogni, és ott töltöm el a délután nagyrészét. A nap végén megnyugtatom magam egy kis „na majd holnap” vigasszal. Majd hajnalban, amikor a kényelmetlenség miatt felébredek, tényleg eldöntöm, hogy ma más lesz. Aztán visszaalszom.