Nagy felfordulást okozna

Letett a kormány arról, hogy úgynevezett szolidaritási adót vessen ki a jól kereső munkavállalókra – írja az MTI, Mihai Tudose miniszterelnök tegnapi nyilatkozatára hivatkozva.

Székely Hírmondó

2017. július 26., 00:212017. július 26., 00:21

Letett a kormány arról, hogy úgynevezett szolidaritási adót vessen ki a jól kereső munkavállalókra – írja az MTI, Mihai Tudose miniszterelnök tegnapi nyilatkozatára hivatkozva.

 

„Ezt a megvitatott és elfelejtett témák közé lehet sorolni” – mondta a szolidaritási illetékre vonatkozó újságírói kérdésre válaszolva a kormányfő egy bukaresti rendezvényen. Hozzátette: a kormány számításai szerint túl nagy „felfordulást” okozott volna az új illeték bevezetése, ahhoz képest, hogy mennyi haszonnal járt volna. Az új illeték bevezetésének terve a júniusban hivatalba lépett új kormány programjában szerepelt részletek nélkül. A Mediafax hírügynökség értesülései szerint az új illetéket a minimálbér tízszeresénél többet keresőkre vetették volna ki, hogy kiegészítsék az egészségügyi költségvetést.

Az egy hónapja megszavazott kormányprogram egy másik újításától már két hete elállt a Tudose-kormány. A miniszterelnök brüsszeli látogatása alkalmával jelentette be, hogy kormánya mégsem vezeti be a cégek bevételét alapul vevő új adónemet. „Nem lesz olyan intézkedés, amely a lakosság jövedelmének terhére növelné az állami költségvetés bevételét. Egyelőre semmilyen, a lakosságot érintő adópolitikai változást nem tervezünk” – jelentette ki hétfőn Tudose. Azt is cáfolta, hogy a kormány a társadalombiztosítási, illetve egészségbiztosítási járulék befizetési kötelezettségét az alkalmazottra akarná áthárítani. „A járulékokat továbbra is a munkáltatónak kell átutalnia, ez jövőre is így marad, nem akarunk kockáztatni” – magyarázta a kormányfő.

Tudose már beiktatása napján leszögezte, nem hoz adópolitikai döntéseket alapos hatástanulmány nélkül, majd a belföldi és nemzetközi nyomás hatására egymás után adta fel a kormányprogramba foglalt legjelentősebb adópolitikai újításokat. A PSD jelentős közalkalmazotti béremelések és adócsökkentések ígéretével nyerte meg a választásokat tavaly decemberben, ezek egy részének bevezetését azonban elhalasztotta, mivel a költségvetési bevételek nem növekedtek a remélt ütemben. Tudose azt ígérte Brüsszelben: az államháztartási hiányt idén is a GDP három százaléka alatt tartják. Miniszterelnöki mandátuma idején néhány éve Victor Ponta is azzal állt elő, hogy be akart vezetni egy szolidaritási különadót a havi ezer eurónál nagyobb fizetéssel rendelkező közalkalmazottak esetében, de végül erről sem született jogszabály Romániában.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés