Művészek a bástyában

A nagyajtai várnapok alkalmával az Ősök bástyájában Fekete Levente lelkész moderálása mellett tartották azt a kerekasztal-beszélgetést, melyen helyi vagy helyből, Nagyajtáról elszármazott művészek hivatásukról, a művészetekkel kapcsolatos életfilozófiájukról beszélgettek, vallottak.

Böjte Ferenc

2022. augusztus 19., 00:212022. augusztus 19., 00:21

Barta Katalin virágkötéssel foglalkozik, magát inkább álmodozónak minősítette, mintsem művésznek. Azt mondta, a művész édesapja volt, aki faragott, hegedült, ő a virágokat szereti, kézműveskedik. Ez a szenvedélye azonban nem hagyta nyugton, olyannyira, hogy munkahelyét otthagyva vágott neki a bizonytalannak – de azt mondta, sikerült, most már megél abból, amit szeret csinálni, vagyis a virágkötés művészetéből. Elvégzett egy virágkötő tanfolyamot 2019-ben, ez is segített neki. Nagy kihívásnak nevezte például a menyasszonyi csokor elkészítését, ha felkérik ilyenre, „de, amibe szívét-lelkét beleteszi az ember, annak meg kell legyen a látszatja is” – vallotta munkája sikerességére utalva. Imádja a szegfűvet és a gerberát, olykor azonban „nagy kihívás a különböző alkalmakra illő virág, illetve a szín kiválasztása” – jegyezte meg.


Benkő Klára pedagógus, a helyi iskolában tanít. Ő sem nevezte magát művésznek, inkább pedagógusnak, aki a néptánccal gyermekkorában találkozott. Autodidakta módon képezte magát, aztán néptáncoktató oklevelet is szerzett, most pedig pedagógusként néptáncra is tanítja a gyerekeket. Az iskolai néptáncoktatás fontosságát nem győzte hangsúlyozni, mint mondta, a néptáncot tanuló és nem tanuló gyerekek között óriási különbség van. „Egy táncolni tudó fiúnak még az udvarlás is könnyebb” – hangsúlyozta nem utolsó szempontként.


Péter Géza tanár a helyi Gazdag Miklós Polgári Daloskör karnagya. Vázolta életútját, melynek zenei alapjait egy falusi zenekarban prímás nagyapja rakta le, aztán sepsiszentgyörgyi, majd kolozsvári kerülőkkel szélesítette zenei tudásának palettáját, végül Nagyajtára került, ahol először iskolai kórust alapított, majd népi zenekarban muzsikált, aztán az 1994-ben indult polgári daloskör karnagyaként igyekezett zenei tudását kamatoztatni.


A nagyajtai születésű, jelenleg Marosvásárhelyen élő Tálas Ferenc szintén pedagógus, munkájába alkalmazott bábművészetet is becsempész, amivel, mint mondta, „mindig sikerül valami újszerűt vinni a tanításba”. A tantermi „bábszínházban” a báb számára egy segítőtárs, akinek sokkal jobban megnyílnak a diákok – mondta –, akiket, véleménye szerint, „el sem képzeljük, mennyiféle probléma foglalkoztat”. „Ebben a munkában nem a szakmai alkotás a lényeg, hanem az osztályközösséget foglalkoztató probléma megtalálása” – érvelt.


A szintén Nagyajtáról elszármazott Bartha Lajost fagottművészként mutatták be. Ő is a Nagyváradon, majd Nagyszebenben kiteljesedő életútját vázolta, melynek szájharmonikálással kezdődött zenei tudása volt az alapja, családja ma is zenészcsaládnak nevezhető – mondta. Mondanivalóját azzal zárta, hogy a sikerhez vezető út mindössze 5%-ban függ a tehetségtől, 95%-ban viszont
csakis a kitartó munkával érhető el eredmény.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés