
Csütörtökön délután a kézdivásárhelyi Zöld Nap Egyesület a helyi sportirodával karöltve az autómentes világnap jegyé-ben kerékpáros felvonulást rendezett a Mozgó Délután keretében, illetve a béke világnapjáról is megemlékeztek.
2022. szeptember 26., 00:012022. szeptember 26., 00:01
A hármas rendezvény a Kicsid Gábor Sportcsarnok előterében a béke nemzetközi világnapjáról való megemlékezés záróeseményével startolt. – Tizennegyedik alkalommal ünnepeltük meg a béke napját, melyre idén minden korábbinál nagyobb szükség van a szomszédban történő háború miatt. Idén kétórás vetélkedőt rendeztünk helyi iskolákban, mely során a diákok hétfordulós próbán bizonyíthatták rátermettségüket: volt vers-, illetve dalrögtönzés, vicces villám-, illetve találós kérdésekre kellett válaszolniuk, emellett mesét kellett írniuk és a béke szimbólumait ábrázoló kollázst, továbbá origami-technikával békegalambot készíteniük, utóbbiakat közszemlére tártuk a jeles nap zárórendezvényén – sorolta Ráduly Attila, a Zöld Nap Egyesület elnöke.
A kézdivásárhelyi Nők Egyesülete tagjaival közösen tartott, csütörtöki eseményen a Bod Péter Tanítóképző Kis Emese és Gligor Zoltán tanárok által felkészített tanulói adtak elő műsort, majd a jelenlévők egymás kezét megfogva élő békejelt formáltak. A negyvenharmadik Mozgó Délután résztvevői közben asztalitenisszel, futással, az újdonságszámba menő teqballal, illetve fajátékokkal múlathatták az időt, és azok, akiket nem ijesztett el az esős idő, a Kritikus tömeg nevű kerékpáros felvonulásra készültek.
– A Mozgó Délután fénypontja az Európai Mobilitási Hét autómentes világnapja alkalmával, a helyi önkormányzat, a Communitas Alapítvány és az Európai Szolidaritási Testület támogatásával rendezett felvonulás volt, mellyel célunk az alternatív közlekedési eszközök, kiemelten a kerékpározás népszerűsítése, illetve a kerékpárutak szükségességének hangsúlyozása – jegyezte meg Ráduly.
Hozzátette, az idei, Jobb kapcsolatok jelmondattal rendezett eseménynek az esős idő ellenére 31 regisztrált résztvevője volt.
– Sajnos, négy családot haza kellett küldenünk, mivel az esemény biztonságáért felelő rendőrtiszt nem engedélyezte a 14 év alatti gyerekek kerékpárral való részvételét – osztotta meg lapunkkal a háromkilométeres, rendőri kísérettel rendezett felvonulás részleteit az egyesület vezetője. A sportcsarnokhoz való visszatérést követően a regisztrált résztvevők között könyveket, plüssmacikat és egyéb ajándéktárgyakat sorsoltak ki a szervezők.
– Partnerként veszünk részt a szeptember 29-ei Séta a szívünkért rendezvényen, és a Fortyogófürdőn rendezendő X Balloon Festen is segítünk – sorolta zárásképpen a legközelebbi terveket.
Fotó: ZNE
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!