
A Moldovai Köztársaság számít Románia segítségére abban, hogy megvalósítsa ambiciózus terveit és korszerű európai állammá váljék, ahol a törvényeknek és a jogállamiságnak van elsőbbsége - nyilatkozta csütörtökön Bukarestben Natalia Gavriliță moldáv kormányfő.
2021. december 10., 10:532021. december 10., 10:53
A miniszterelnököt román kollégája, Nicola Ciucă fogadta hivatalában. A megbeszélésüket követően tartott közös sajtótájékoztatón Gavrilița elmondta, hogy a korrupcióellenes harc jelenti a létfontosságú előfeltételét annak, hogy országa gazdaságilag és társadalmilag egyaránt fejlődhessen, illetve, hogy a külföldre távozott moldovai állampolgárok hazatérhessenek. Chișinău csakis így győzhet meg minél több befektetőt, hogy új, jól megfizetett munkahelyeket létesítsenek Moldovában - jelentette ki.
A moldáv miniszterelnök rámutatott: Romániából is több befektetőt akarnak vonzani, és hangsúlyozta, az általa vezetett kormány a garancia arra, hogy az üzletemberek korrekt bánásmódban részesülnek hazájában.
Gavrilița hozzátette: az Európa felé vezető út természetes módon Románián keresztül vezet, ezért abszolút prioritást jelent, hogy 2024-ig összekössék a két ország energetikai rendszerét, ezáltal is erősítve az energetikai függetlenségüket és biztonságukat. Hangsúlyozta az út- és a vasúthálózatok összekapcsolásának fontosságát is.
Gavrilița bejelentette: megállapodott tárgyalópartnerével abban, hogy a jövő év elején folytatják az együttes kormányülések hagyományát, és újabb román-moldáv közös kormányülés is lesz, hogy "valamennyi területen elkezdődhessen a konkrét munka".
Nicolae Ciucă román miniszterelnök elmondta, hogy mindkét ország elsősorban a gazdasági együttműködés erősítésében érdekelt, és ehhez jó kiindulópontot jelent, hogy Moldova legfőbb kereskedelmi partnere Románia.
Bukarest szükségesnek látja fejleszteni a gazdasági kapcsolatokat, erősíteni akarja a román befektetők jelenlétét Moldovában, ehhez azonban - mint mondta - a moldovai üzleti környezet javítása szükséges, hogy vonzóbb legyen a román és más külföldi befektetők számára.
A román kormányfő közölte: Románia rövid időn belül újabb vissza nem térítendő pénzügyi támogatási szerződést akar kötni Moldovával, mert a 2010-ben aláírt korábbi megállapodás az idén márciusban lejárt.
Két héttel ezelőtt szintén Bukarestbe látogatott a nyugatbarát moldovai elnök, Maia Sandu, akit Klaus Iohannis román elnök fogadott.
A két ország közötti diplomáciai kapcsolatok azt követően lendültek fel, hogy tavaly decemberben Sandu megnyerte a moldovai államelnök-választást, majd júliusban az őt támogató Európa-barát Cselekvés és Szolidaritás Pártja (PAS) abszolút többséget szerzett a moldovai parlamentben.
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!