2017. október 19., 00:242017. október 19., 00:24
Október 3-án szakorvosi küldővel mentem a baróti kórház laboratóriumába vérvételre. Reggel 8.30-kor többen álltunk a nyilvántartó ablaka előtt sorszámért. Az ott dolgozó nő nagyon idegesen kijelentette, hogy a sorszám elfogyott. „Ha a labor fogadja, akkor jó, ha nem, jöjjenek holnap!”
A betegek zúgolódtak, hogy ilyen korán elfogyott a sorszám. Az a gond, hogy a hölgy annak ad, akinek akar, sőt előfordul, hogy egy számot duplán is kioszt.
Szerencsére a laborba fogadtak, és nagyon kedvesek voltak, köszönet illeti az ott dolgozókat. Ami viszont felháborító, hogy ez idő alatt a hölgy kirohant az ajtón, és el kezdte szidni az ott várakozókat – nem tisztelve az időseket sem –, hogy miért ilyen értetlenek. Vajon gondolt-e arra, hogy nem mi vagyunk érte, hanem ő van értünk?
Október 4-én reggel megismétlődött a történet, ezúttal kaptam sorszámot, a hátam mögött egy 75 éves bácsi is kérte. Ekkor az okozott gondot, hogy kettőnk vezetékneve egyforma volt, ebbe kötött bele, idézem: „maguk férj és feleség, mit kavarnak össze engem.” Mondtuk neki, hogy nem, végül a bácsi is kapott sorszámot, és mindketten mehettünk a szakorvoshoz.
Köszönjük a hölgynek eddigi munkáját, és javasoljuk, ha ilyen ideges, akkor adja át a helyét egy fiatal végzettnek, akinek még van türelme a betegekhez.
Név és cím a szerkesztőségben
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!