Mit ér a jog, ha nem élünk vele?

Péter Sándor

2017. július 10., 00:222017. július 10., 00:22

Furcsa beszólása volt az egyik befolyásos „politikusnak”, amikor éppen a magyar nyelv használati joga került terítékre azon a megbeszélésen, amelyen részt vett az európai nemzetiségek sorsával foglalkozó testület képviselője. Arról kellett nyilatkozni, hogy hol, milyen formában sérülnek a nyelvhasználati jogok, s milyen meglátásaink vannak az esetleges gondok tekintetében.

Lévén, hogy erre a beszélgetésre engem is meghívtak, kötelességemnek éreztem szót kérni. Én máshonnan kezdtem mondókámat. Onnan, hogy vajon élünk-e legalább azokkal a jogokkal, amelyeket a törvény biztosít, s itt, Háromszéken talán könnyebben érvényesíteni lehetne? Vajon nyújtózkodunk-e legalább addig, ameddig a takaró ér? Kiharcolhatunk ugyan jogokat, de ha nem próbáljuk érvényre juttatni, szalmalángnak tűnik az egész. Nyilván, példákat is idéztem. Elsőnek a piacot, ahol mindmáig nem lehetett elérni, hogy az árusok – nemzetiségüktől függetlenül – magyarul is feliratozzák árujukat.

Említettem, hogy vannak intézményeink, amelyeknek vezetői azért vannak ilyen tisztségben, mert magyarok, de amikor a nyelvhasználatra kerül sor, a könnyebbik megoldást választják. Iskolai belső iratokat sok helyen még most is románul készítik. Engem a Közüzemek csak román nyelven fenyegetett meg elmaradás miatt, aláírta két szép magyar nevű igazgató (jobban esett volna, ha magyarul is megfenyegetnek, ha a hátsó lapon, akkor is). Nemrég az Electrica vállalat három lap mindkét oldalát teleírva értesített valamiről, legalábbis én nem olvastam azt a rengeteg szöveget, mely ugyancsak fenyegetésnek tűnt. A mi megyei illetékeseink annyit segíthettek volna, hogy szerkesztenek egy hárommondatos útbaigazítást, hadd tudja meg a magyarul is nehezen, de románul egyáltalán olvasni nem tudó áramfogyasztó is, hogy megint mit találtak ki Bukarestben!

A piaci nyelvhasználatot még más is szóvá tette, s azután következett a beszólás: itt most fontosabb dolgokról van szó, nem a piac nyelve a fontos!

Hát igen: jogunk, kötelességünk kérni is, meg követelni is! Ám ha valamit kivívunk, éljünk a lehetőséggel, a kivívott jogainkkal. Mert úgy néz ki, nehezebb érvényre juttatni a jogokat, különösen, ha valakiknek valamiért meg akarunk felelni!

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés